Másodszorra zárta le a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda pénzügyi nyomozó főosztálya Sas József és társa ügyében – értesült lapunk. Vádjavaslatuk szerint a Mikroszkóp Színház igazgatója és B. Béla ötrendbeli, jelentős értékre elkövetett adócsalást, míg az utóbbi gyanúsított különösen nagy értékre elkövetett adócsalást és magánokirat-hamisítást követett el. A Fővárosi Főügyészség még nem döntött arról, hogy vádat emeljen-e, megszüntesse az eljárást, vagy újabb kiegészítő nyomozásra küldje vissza a rendőrségnek az anyagot – nyilatkozta lapunknak Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő.
Miként megírtuk: a büntetőeljárásban felkért könyvszakértők szerint Sas József személyi jövedelemadó-tartozása 28 millió forintra, az ehhez kapcsolódó járuléktartozása pedig hétmillióra rúgott. Miután a büntetőeljárás megindult, a színházigazgató önrevíziót tartott, majd az össztartozásából 26 millió forintot befizetett az államkasszába. Szakértők szerint azonban büntetőjogilag a teljes összeg be nem fizetése róható Sas terhére. Bűntársánál csaknem 226 millió forintnyi fiktív költségszámlát találtak, amely után B. Béla visszaigényelte az általános forgalmi adót.
Egy ember meghalt, miután áttért az ellentétes sávba egy autó és busznak ütközött















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!