Vaddisznóveszély Pécsett
Vaddisznók dézsmálják a kerteket és félemlítik meg a lakókat Pécsen – írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
Vaddisznók dézsmálják a kerteket és félemlítik meg a lakókat Pécsen – írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
Az Egyesült Államoknak és Magyarországnak egyaránt felelőssége, hogy elérje, a világon mindenütt garantált legyen az emberi jogok érvényesülése – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi határozatát, amelyben hárommillió forintra bírságolta a Tesco Global Áruházak Zrt.-t, mert az életkora miatt nem alkalmazta az egyik munkára jelentkezőt – olvasható a közleményben.
Vaddisznók dézsmálják a kerteket és félemlítik meg a lakókat Pécsen – írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

Az Egyesült Államoknak és Magyarországnak egyaránt felelőssége, hogy elérje, a világon mindenütt garantált legyen az emberi jogok érvényesülése – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi határozatát, amelyben hárommillió forintra bírságolta a Tesco Global Áruházak Zrt.-t, mert az életkora miatt nem alkalmazta az egyik munkára jelentkezőt – olvasható a közleményben.

Bocsánatot kért Orbán Viktor miniszterelnöktől szlovén kollegája Brüsszelben – erősítette meg Szijjártó Péter a Ma reggelben. Borut Pahor szlovén kormányfő kritikát fogalmazott meg a magyar alaptörvényről és néhány más, a jelenlegi kormányzati ciklusban m

Megkezdődött a Tom Lantos Intézet hivatalos avatási ünnepsége csütörtök reggel Budapesten, az Országházban. • Hamarosan megnyitja kapuit a Tom Lantos Intézet

Az MSZP nem baloldali szervezetként működött – mondta a pártot elhagyó társadalompolitikai tagozat vezetője a Kossuth rádióban. Czöndör Gyula szerint a magyar baloldal most mély válságban van, újra kell építeni.

Péntektől hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt.

A lehető legolcsóbb megoldással egy jól működő közösségi teret szeretnének létrehozni a Széll Kálmán (egykori Moszkva) tér átépítése során a tervezők – mondta el Finta József építész, a tér átépítésének építészeti koncepcióját kidolgozó tervezőiroda vezet

Ma nyitják meg hivatalosan Budapesten a Tom Lantos Intézetet.

Csütörtökön észak felől gyakran megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon eleinte még lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok. Északkelet felől egyre többfelé várható zápor, zivatar, a középső országrészben felhőszakadás is lehet. Az északi, északnyugat

Hazaárulással gyanúsíthatta meg a katonai ügyészség Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját – tudtuk meg. A nyugalmazott tábornokot kedden vették őrizetbe, és holnapig eldől, kezdeményezik-e előzetes letartóztatását.

Első alkalommal rendeznek a borászok számára labdarúgó Európa-bajnokságot. A csütörtöktől vasárnapig tartó magyarországi esemény nemzetközi védnöke Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke lesz.

A nyugdíjjogosultság megállapításánál csak a munkavállalók által befizetett – és egyben megnövelt – járulékot vennék figyelembe a jövőben – írta tegnap egy internetes lap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által a kormány részére készített Nemzeti n

Tájékoztató dokumentumot fogadott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa a közösségi médiaszolgáltatásként való elismerés kérelmezői számára – olvasható a médiatanács honlapján.

Az Amerikai Egyesült Államok az egész világon a szabadság kiteljesedésének szimbóluma - mondta Schmitt Pál szerda este Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, a transzatlanti hét alkalmából rendezett Szabadság-vacsorán. Ugyanitt Condoleezza Rice volt ameri

Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon megbeszélést folytatott Condoleezza Rice-szal, az Egyesült Államok korábbi külügyminiszterével, valamint hivatalában fogadta az amerikai kongresszus delegációját – áll Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének

Magyarország európai szinten élen jár a gyógyszerészi gondozás terén az ezzel foglalkozó szakmai bizottság elnöke, Soós Gyöngyvér szerint azáltal, hogy e tevékenységet törvénybe foglalták.

Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, emellett szerdán az Alpokalján és a Tiszántúlon, csütörtökön a Dunántúlon hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Szerdán főként a középső országrészben, csütörtökön máshol is többfelé várható eső, zápo

Kizártak négyszáz záhonyi lakást a melegvíz-szolgáltatásból úgynevezett lánctartozás miatt – erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere a sajtóinformációkat szerdán az MTI-nek.

A Fidesz-frakció szerint az útzárakat és tiltakozó demonstrációkat szervezők ismét bebizonyították, hogy ők nem akarnak dolgozni, és politikai céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a munkába jutásban másokat is akadályozzanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.