Sólyom László Nápolyba utazik
Hét európai uniós tagállam államfőinek kötetlen találkozóján vesz részt Sólyom László Nápolyban; a kétnapos tanácskozás pénteken kezdődik a délolasz városban.
Hét európai uniós tagállam államfőinek kötetlen találkozóján vesz részt Sólyom László Nápolyban; a kétnapos tanácskozás pénteken kezdődik a délolasz városban.
Komolytalan ígéretek halmaza: a kormány felelőtlenül ígérget, miközben a másik kezével elveszi a munkahelyeket, az emberek megélhetését – reagált az MNO-nak Pelczné Gáll Ildikó a kormányszóvivő azon kijelentéseire, melyek szerint a gyes időtartamának csök
A nyomozati eljárásban Zuschlag János a 2004-ben elhunyt Kisbaranyi László vállalkozóra akarta terelni a gyanút, mint aki az egyesületek könyvelését végezte; a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per csütörtöki tárgyalási napján az elhunyt özvegye elmondta

Páva Zsolt arra kéri a pécsi önkormányzati érdekeltségű cégek menedzsmentjét, ne vegyék fel az előző évre járó és most esedékes prémiumaikat. A baranyai megyeszékhely polgármestere erről csütörtöki, pécsi sajtótájékoztatóján beszélt.

Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a családtámogatási rendszer megváltoztatását tartalmazó törvényt. • Pelczné: Mélyen sérti a nőket a kormány intézkedése

Könnyebb sérüléseket szenvedett szerdán egy pedagógus, akit tanítványának anyja bántalmazott Jászapáti egyik általános iskolájában – közölte csütörtökön a rendőrség.

Ha a helyzet úgy alakul, akkor a Fidesz–KDNP ismét benyújtja a parlamentnek az Országgyűlés feloszlatására vonatkozó korábbi javaslatát – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke csütörtökön Budapesten.

Kigyulladt egy több lépcsőházból álló lakóépület pincéje csütörtökön Budapesten, a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében; a lakókat a tűzoltók mentik az épületből – közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sa

A magyar áldozatok azonosításában való közreműködéssel és egy pilótaszakértővel segíti Magyarország az Atlanti-óceán felett bekövetkezett repülőgép-katasztrófa körülményeinek kivizsgálását – mondta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóv

Tudja-e, milyen értékeket tart a legfontosabbnak a „tipikus” magyar nő? Mivel tölti szabadidejét, mennyire ügyel alakjára és egészségére? Ezekre a kérdésekre is választ adnak a legújabb kutatási eredmények.

A vasárnapi viharban megrongálódott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakóházak közül csütörtök reggelig 3700-at fedtek be fóliával a helyreállítást segítő erők – közölte Pernyák Sándor, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

Határozatképtelenség miatt csütörtökön is meghiúsult a Fővárosi Közgyűlés 13 fős pénzügyi bizottságának ülése, ugyanúgy, mint egy nappal korábban.

Jogerős döntésével megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság (LB) a hódmezővásárhelyi kórház aktív ágyainak csökkentéséről szóló egészségügyi miniszteri határozatot – jelentette be Lázár János (Fidesz) polgármester csütörtökön az alföldi városban.

Nem az SZDSZ alapértékeivel van baj, hanem azzal, ahogyan ezeket képviselik – mondta a közszolgálati rádió reggeli műsorában Gulyás József, a liberálisok ügyvivő testületéből kilépett tagok egyike. A politikus úgy vélekedett: nemcsak a pártelnöknek, hanem

Csütörtöki ülésén számolja össze a külképviseleteken leadott szavazatokat az Országos Választási Bizottság (OVB), majd ezeket összesíti az itthon leadott voksokkal és várhatóan megállapítja a június 7-i európai parlamenti (EP-) választás jogi eredményét.

Eleinte jobbára napos időre van kilátás, majd a déli óráktól északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Néhol heves zivatar is valószínű jégesővel, felhőszakadással.

A kormány tárgyalóasztalhoz ült az adóhivatal és a vámhatóság szakszervezeteivel, amelyek sérelmezik, hogy a hatóságok munkatársainak a pénzügyi tárca csökkenteni akarja a jövedelmét. Vida Ildikó, az APEH volt elnöke lapunknak leszögezte: a dolgozókkal sz

Eredménytelenül zárult a taszári reptér hasznosítására kiírt pályázat második fordulója, amelyre három pályázat érkezett – tudatta Kolber István, a taszári repülőtér fejlesztésért felelős miniszterelnöki megbízott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerd

A leadott érvényes szavazatok 72 százaléka szerint azzal, hogy Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András nemet mondott a frakció megalakítására, az alapszabály értelmében párttagságukat is törölték – mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának e

Műholdas helymeghatározó készülékeket kapott a Kaposvári Rendőrkapitányság a Kaposvár Város Közbiztonságáért Alapítványtól; a 13 GPS-t szerdán a város polgármestere adta át az alapítvány képviseletében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elvakult gyűlöletből, hidegvérrel gyilkolt.

Április 12-én voksolunk.

Április 12-én járulhatnak az urnák elé a választópolgárok.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Trump fenyegetései megrázzák a NATO-t.

Merz az iráni rezsim bukását jósolja.

Bemutatkozott a Predator.

CPAC Hungary, for the fifth time.

Számottevően bővült az elérhető lakáskínálat.

Cél, hogy a fotovoltaikus rendszerek telepítése ne kiszorítsa, hanem kiegészítse vagy lehetővé tegye a mezőgazdasági termelést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.