Hasba, majd mellbe szúrta férjét
Másodszor sem jelent meg a bíróság előtt szerdán az a 41 éves dunaföldvári asszony, aki február 15-én hasba, majd mellbe szúrta férjét.
Másodszor sem jelent meg a bíróság előtt szerdán az a 41 éves dunaföldvári asszony, aki február 15-én hasba, majd mellbe szúrta férjét.
A Fidesz szerint Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetője Európa leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere, aki kinevezését a Gyurcsány-kabinet mandátumvásárlási akciójának köszönheti; erről az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának
Öt éven keresztül minden 13 éves hódmezővásárhelyi lány ingyenesen megkaphatja a méhnyakrák elleni védőoltást; az első esztendőben az érintettek több mint 90 százaléka él is a lehetőséggel – közölte Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főiga
Másodszor sem jelent meg a bíróság előtt szerdán az a 41 éves dunaföldvári asszony, aki február 15-én hasba, majd mellbe szúrta férjét.

A Fidesz szerint Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetője Európa leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere, aki kinevezését a Gyurcsány-kabinet mandátumvásárlási akciójának köszönheti; erről az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának

Öt éven keresztül minden 13 éves hódmezővásárhelyi lány ingyenesen megkaphatja a méhnyakrák elleni védőoltást; az első esztendőben az érintettek több mint 90 százaléka él is a lehetőséggel – közölte Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főiga

Holttestet találtak szerda éjjel a főváros XX. kerületében, a 45 éves férfi bűncselekmény áldozata lett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön.

A Fonyód-Badacsonytomaj közötti második balatoni kompjárat megvalósítására – amelyre lehetőség kínálkozik uniós támogatást szerezni – projektcéget alapít a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Balatoni Hajózási Zrt. és a két érintett település önkormányzata – s

Halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. November 28-án a kora délutáni órákban egy Csévharaszton lévő vendéglátó egységben egy férfi előzetes szóváltást és dulakodást követően olyan súlyosan

Szeszmentes övezetté válhatnak Siófok utcái, legalábbis a város part menti, üdülőövezeti részén. Várhatóan a parti sávban este 11 és reggel 6 óra között kizárólag vendéglátó-ipari egységekben lehet majd alkoholt kapni a Balaton fővárosában.

Decemberben – kísérleti jelleggel – olcsóbb belépőt kínál a debreceni lakhellyel rendelkezőknek a MODEM. Aki jegyvásárláskor lakcímkártyával tudja igazolni, hogy a városban él, az saját, valamint a családja számára 50 százalékos kedvezménnyel veheti meg a

Hónapról-hónapra egyre rosszabb a közbiztonság, az emberek félnek kimenni az utcára. A helyzet javítása elképzelhetetlen a rendőrség megerősítése nélkül – mondta Kecskeméten Orbán Viktor, amikor újságírók a témáról kérdezték. A Fidesz álláspontja szerint

A gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, valamint az anyasági támogatás összege 2009-ben nem változik az ideihez képest, a családi pótlék összege pedig csak szeptember 1-jétől emelkedik. Ennek oka, hogy a parlament nem szavazta meg a magasa

Gyógyszerekkel lett öngyilkos egy harmincas évei elején járó férfi Szekszárdon.

Nem kutatnak tovább az eltűnt 13 éves dombrádi fiú után – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön. • Öngyilkos lett a dombrádi fiú?

Kirostálják a jelenlegi 380 darab, összesen 1800 milliárd forint értékű, kiemelt fejlesztések közül azokat, melyeknél nem sikerül belátható időn belül megkötni a támogatási szerződést. Év végére több mint száz kontraktusra kerülhet szignó.

Átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik, majd keleten elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, délutántól keleten, délkeleten zivatar is valószínű. A ködfoltok kora délelőtt megszűnnek.

A békéscsabai kórház mosdójában halt meg az a férfi, aki rosszullét miatt jelentkezett a sürgőségi osztályon, ám onnan továbbküldték az ügyeletre.

Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, ez 10 ezerrel több, mint tavaly összesen – közölte Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán.

A Magyar Pálinka Lovagrend immár harmadik éve december 6-át tartja az év egyik legfontosabb napjának. Mikulás napja ugyanis ma már a pálinka saját ünnepnapja is. December 5. és 7. között rendezik a Pálinka Árkádiát a Kossuth téren, a Földművelésügyi és Vi

A speciális mentők sem találták meg szerdán az eltűnt dombrádi fiút – közölte a miskolci Spider Speciális Mentőcsoport vezetője.

Erőteljesebb érdekérvényesítést vár a pályázati pénzek elosztásánál a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Zala megyei tagjaitól a megyei közgyűlés – közölte a közgyűlés elnöke szerdán sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.

Február végéig a két parlament bizottságai egyeztetnek majd a Szlovákia és Magyarország közötti vitás kérdésekről – mondta Szili Katalin házelnök szerdán Komáromban, azt követően, hogy tárgyalt szlovák partnerével.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.