- Magyar Nemzet
- Belföld
Belföld
Február 26. Csütörtök 7:00
Újabb eltitkolt részleteket talált az Ellenpont Bódis Kriszta milliárdos dániai támogatása ügyében. Azt már korábban kiderítettük, hogy Magyar Péter LMBTQ-szakértőjének alapítványa arra kapott pénzt a Villum Foundation nevű dán alapítványtól, hogy iskolát és kollégiumot építsen, ezek azonban nem hogy nem készültek el, de még Bódis Alapítványán belül sem tudott róluk senki. Most az is kiderült, hogy Bódis kétszer számolta el ugyanannak az épületnek a megépítését, egyszer "napközis helyiségként", egyszer úgynevezett "módszertani központként". Az LMBTQ-lobbista Bódis, aki a Csipkejózsika című LMBTQ-mese szerzője, Magyar Péter egyik legbizalmibb embere, közeli kapcsolatban áll a párt több ismert vezetőjével és képviselőjével, köztük Nagy Ervinnel is. Bódis Kriszta volt az is, aki azt mondta, a rezsicsökkentés rossz dolog, mert néha az a jobb, ha az ember többet fizet. Bódis mellett egyre furcsább az ügyben a dán alapítványi csoport szerepe is. Bódishoz hasonlóan ők is hallgatnak, egyetlen kérdésre sem válaszolnak, így egyre erősebb a gyanú, hogy a dán alapítvány vezetésében voltak olyanok, akik tudtak arról, hogy Bódis másra költi a pénzt, mint amire kapta. De vajon mire?

Február 25. Szerda 22:12

Fontos híreink
Legolvasottabb
1
2
3
4
5
6
7
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink
Külföldi híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

































