Miközben Európa legjobb felnőtt labdarúgói még csak készülnek a június 10-én kezdődő kontinensbajnokságra, addig a 21 év alatti korosztály legerősebb nyolc válogatottja május 27. óta Szlovákiában (Pozsony, Trencsény, Nagyszombat) már az Európa-bajnoki címért küzd.A nyolc válogatott két csoportban (A – Csehország, Hollandia, Spanyolország, Horvátország, B – Szlovákia, Törökország, Olaszország, Anglia) játszik, a tegnap lapzártánk után befejeződött csoportmérkőzések után szombaton az ötödik helyért játszanak a kvartettek harmadik helyezettjei, míg vasárnap már éremért futballoznak a legjobbak. Akinek tehát a hét végén van ideje és kedve jó futballt nézni, annak csak Pozsonyig kell autóznia, hiszen az utolsó három találkozót itt rendezik, az Inter és a Slovan stadionjában.Az A csoportban tegnapig a csehek voltak a legjobbak, a címvédő spanyolok elleni 1-1-gyel bemutatkozó válogatott (a hispánok az utolsó percben rúgott góllal egyenlítettek) a második körben 3-1-re legyőzte Hollandiát, utolsó mérkőzésén pedig a mindössze egy ponttal és rúgott góllal szerénykedő horvátokkal meccselt. Az utánpótlásszinten is jó játékerőt képviselő csehek legjobbjai, a német profiklubokban fejlődő Jarolim (Bayern München) és Tyce (1860 München) voltak, előbbi kétszer is eredményesnek bizonyult a hollandok ellen.Eddig csalódást okoztak a két évvel ezelőtti győztes spanyolok, Ignácio Sáez szövetségi edző nagyon erős kerettel (Puyol, Gabri és Xavi az FC Barcelonából, Angulo a BL-döntős Valenciából, Tamudo a kupagyőztes Espanyolból lett válogatott) érkezett Szlovákiába, de fiai eddig csak két döntetlent (Csehország 1-1, Horvátország 0-0) játszottak, címvédésük így több mint kérdéses...A másik négyesben a győzelemmel rajtolt Szlovákia(–Törökország 2-1) és Olaszország (–Anglia 2-0) nem bírt egymással a második fordulóban, így kettejük közül kerülhet ki a csoportelső. Tegnap este az olaszok dolga tűnt könnyebbnek, lévén Marco Tardelli szövetségi edző tanítványai a két mérkőzésen nyolc gólt kapott törökökkel találkoztak, míg a házigazdák legjobbjai Anglia ellen léptek pályára. A taljánok az utóbbi négy kiírásból háromszor (1992, 1994, 1996) diadalmaskodtak, így nem lenne meglepetés, ha most is ők nyernék az aranyérmet. Az egykori világbajnok középpályás csapatában számos, a Serie A-ban is meghatározó játékos (Abbiati, Gattuso, Ventola, Pirlo) szerepel.Nem véletlenül lelkendezett egy héttel ezelőtt szlovák kollégám, a pozsonyi Profíknál dolgozó Duducz Tibor, mondván: már alig várja az Eb rajtját. „Ebben egyetértünk, június 8-án utazom” – válaszoltam, láthatóan meglepve ezzel a kijelentéssel. Gyorsan kiderült, hogy ő a 21 év alattiak seregszemléjéről beszélt. Az 1967-ben, akkor még a két évvel idősebbek részére kiírt sorozaton az elmúlt több mint harcminc évben rengeteg, később nagy karriert befutott játékos tűnt fel. Elég csak az utóbbi öt kiíráson szerepeltek névsorát átfutni: Jarni, Djukics, Mihajlovics, Boksics, Mijatovics, Suker (Jugoszlávia – 1990), D. Baggio, Peruzzi (Olaszország – 1992), Toldo, Cannavaro, Panucci, F. Inzaghi (1994), Ruí Costa, Figo, Jorge Costa (Portugália – 1994), Nesta, Totti (1996), Mendieta, Raúl (Spanyolország – 1996).
Nemsokára még könnyebb lehet majd lakáshoz jutni
