Barátok egymás között

Akinek a kék a kedvenc színe, az tegnap este biztosan nem csalódott, hiszen az Európa-bajnokság döntőjében a Les Bleus becenevet viselő francia válogatott találkozott a szintén a meze színéről Squadra Azzurrának elnevezett olasz nemzeti tizeneggyel. Aki a Serie A, azaz az itáliai bajnokság valamelyik csapatáért szorít, szintén nem volt bánatos a döntő után, mivel a világbajnok franciák keretében tizenegyen játszanak a Calcióban, míg Micoud és Trézéguet most szerződött Olaszországba. Nem ok nélkül adta tehát a L’Equipe az Euro 2000 fináléját felvezető egyik cikkének a Barátok egymás között címet, hiszen a két válogatottban többen csapattársak, barátok.Tegnap este az emberi kapcsolatok mégis háttérbe szorultak, mindennél erősebb volt ugyanis a győzelem iránti vágy. A két válogatott Rotterdamban 32. alkalommal találkozott, a mérleg az olaszok számára volt kedvezőbb: nyolc döntetlen mellett 17-szer nyertek, igaz, erre legutóbb 1978-ban az argentínai vb-n volt példa. Ennek ellenére – vagy éppen emiatt – alaposan fűtötte őket a bizonyítási vágy, hiszen az 1998-as mondial negyeddöntőjében gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel a franciák jutottak tovább, s meg sem álltak az aranyéremig. Az egy nap híján napra pontosan két éve Saint-Denis-ben lejátszott találkozó szereplői közül a franciáktól tizenketten, míg az olaszoktól heten voltak ott a tegnapi randevún.A reváns lehetőségétől volt hangos a De Kuip stadion melletti sajtóközpont is. Csakúgy, mint két éve, most is ugyanúgy egymással szemben püfölte laptopjait a két tábor. 1998-ban a francia újságírók voltak a boldogabbak, most pedig a magabiztosabbak. Én mint semleges megfigyelő, szabadon járhattam-kelhettem közöttük, belekukkanthattam papírjaikba, fürkészhettem gondolataikat.Roger Lemerre szövetségi kapitány legénysége egy nappal többet pihenhetett a döntő előtt, ráadásul fizikailag kevésbé megerőltető mérkőzést vívott, mint az olasz társulat.A gall gárda átlagéletkora egy évvel több volt ellenfelénél (28, illetve 27 év), de a magasság- és testsúlybeli fölény (183, 181 cm, 77 és 76 kg) is mellette szólt. Még nagyobb volt a különbség a nemzetközi színtéren megszerezhető rutin terén, hiszen a franciák átlagban 41-41 válogatott mérkőzés minden tapasztalatával várhatták a végjátékot, míg az olaszoknál ez a mutató 24 volt.Sokkal offenzívabb a franciák játéka. Zidane-ék a statisztikai adatok szerint utolsó tíz mérkőzésükből nyolcat megnyertek, eközben 25 gólt lőttek (az Európa-bajnokságon tegnapig 11-et). A tornán találkozónként 15 gólszerzési kísérletük volt, ebből átlagban nyolc az ellenfelek kapusainak is feladatot jelentett. Francia kollégám, Michel Ébé, aki a Scanbal munkatársaként rendszeresen készít technikai elemzéseket a France Football című szaklapnak, kiszámította: honfitársai átlagosan tíz másodperc alatt fejeznek be egy támadást, ennek ellenére hatszázalékos az eredményességi mutatójuk. A kékek akcióikat a két szélen és középen nagyjából azonos számban vezetik.A franciák statisztikai kimutatásait az olasz újságírók is ismerik, ám ők érthetően más perspektívából, a számukra kedvezőbből mérlegelték az aranycsata előtt az esélyeket.Dino Zoff szakvezető csapata ha nem is az esélytelenség nyugalmával, de mindenképpen kevesebb veszítenivalóval lépett a De Kuip stadion gyepére. Az olaszok az Eb-t megelőző utolsó öt előkészületi mérkőzésükből hármat (valamennyit Euro 2000-résztvevő ellen) is elveszítettek, így nem a legjobb előjelekkel érkeztek Belgiumba. Példájuk is bizonyítja, hogy a barátságos találkozókból botorság messzemenő következtetéseket levonni!Az olasz csapat amellett, hogy újfent bizonyította, szenzációsan védekezik, kiváló a kontrajátékban is. A számada-tok szerint egy-egy olasz ellencsapás átlagosan kevesebb mint két labdaérintéssel ér az ellenfél kapujához, azaz az esetek többségében Toldo kapus gyors kirúgással indítja a két csatárt. Michel Ébé adatai is azt támasztják alá, amíg a franciák támadásvezetése területileg kiegyenlített képet mutat (31, 35, 34 százalék), addig az itáliaiaké (32, 41, 27) már közel sem. Az adatok napnál is világosabban mutatják, bizony Paolo Maldini felett eljárt már az idő, a 32 éves, 111-szeres válogatott balhátvédnek az elődöntőben is sok gondja volt a gyors holland játékosokkal.Előzetesen az olaszok mellett szólhatott az az érv is, hogy mivel az ő taktikájuk inkább a biztos védekezésen alapul, így nagyon sokat számított, hogy Iuliano, Pesotto és a két csatár, Del Piero és Inzaghi mindent tudtak csapattársuk, Zidane játékáról.Az olaszok megadták a módját, annyi szent. A La Gazzetta dello Sport vasárnapi számából 684 237 példányt nyomtak, de mint munkatársuk, Sergio di Cesare elmondta, hétfőn valószínűleg a nyolcszázezres határt is átlépik. (Szintén Sergiótól tudom, az 1982-ben megnyert vb-döntőt követő napon egymilliónál is többet adtak el újságjukból!)Rövid terepszemle után (a döntőre a sajtó munkatársait új biztonsági előírásokkal lepték meg) hagytam dolgozni az érdekelt kollégákat, akiken egytől egyig tapasztalható volt a feszültség. Az arcukra volt írva, a gesztusaikon látszott, a munkájukon érződött, most nem Sedan–Nantes vagy Verona–Perugia mérkőzés tudósítása a feladat. Az olaszos sármból, a francia elegenciából semmi nem maradt a döntőt megelőző órákra: mindannyian egyre feszültebben gépeltek, csak néha pihent meg a kezük, hogy a megfelelő jelző vagy az odaillő szó kitalálásáig az asztalon doboljon, hogy a sokadik cigaretta után kutasson. Megállás nem sok volt, hiszen a francia sportnapilap, a L’Equipe 9-10, míg a La Gazzetta dello Sport 13 oldalt szentelt a 2000-es esztendő legfontosabb labdarúgó-mérkőzésének, a 11. Európa- bajnokság döntőjének.Az előző tíz finálé szerint a korábbiakban egy rúgott góllal sohasem lehetett nyerni (1968-ban az 1-1-re végződött olasz–jugoszláv találkozót újrajátszották), kettővel azonban mindig (a nyugatnémetek különcködtek, 1972-ben hármat lőttek a szovjeteknek).Mint minden rangosabb futballeseményen, úgy tegnap este is számos illusztris vendég foglalt helyet a De Kuip stadion díszpáholyában. Az Európai Labdarúgó-szövetség vezérkara mellett ott volt Pelé (az egyik szponzor képviseletében), az olasz köztársasági elnök, Carlo Azeglio Ciampi francia kollégájával, Jacques Chirac-kal egyetemben, csakúgy, mint Lionel Jospin, a francia miniszterelnök és Romano Prodi, az EU elnöke, de tiszteletét tette II. Albert belga király és Beatrix holland királynő is.Nyolc óra előtt öt perccel, amikor a 37 éves svéd játékvezető, Anders Frisk vezérletével kivonult a két válogatott, még valamennyien vidámak és bizakodóak voltak, csakúgy, mint a stadiont zsúfolásig megtöltő ötvenezer olasz és francia szurkoló.