Joggal dühös és emleget retorziókat a Magyar Ökölvívó-szövetség amúgy is vehemens természetű elnöke, Csötönyi Sándor.
– Sok mindent el tudtam képzelni, azt azonban nem, hogy néhány klub – s azon belül is néhány felelőtlen, magát sportembernek méltatlanul nevező ember – bojkottálja a csapatbajnokságot. Tettük mellett nem lehet s nem is megyünk el szó és büntetés nélkül – mondta feldúltan a felnőttválogatott egykori edzője, Csötönyi.
Hosszú történetet lehetne írni a hazai csapatbajnoki küzdelmek hányatott sorsáról. Akárhányszor életre hívták – több reménytelen kísérlet volt az elmúlt években, évtizedekben –, mindig akadt néhány egyesület, szakosztály, amelyik kivetnivalót talált a versenykiírásban vagy éppenséggel a lebonyolításban. Ebből az ellenállásból végül az lett, hogy ma már szinte senki nem veszi komolyan azt a versenysorozatot, amely alapvetően kellene ahhoz, hogy legalább megközelítőleg annyi tehetséges srác tűnjön föl a szorítókban, mint amennyi akkortájt, amikor a Nemzeti Sportcsarnokban már napokkal a mérkőzés előtt eladták az öszszes belépőt.
Pedig akkoriban még – ahogy mondani szokták – „fruttiért” léptek ringbe a legjobbak. Tény, manapság már nem divat „csak úgy” meghalni a kötelek között, ám azt a gesztust, amelyet a szövetség biztosított volna a kluboknak, visszautasítani enyhén szólva is botorság… Mert a MÖSZ forintokkal is támogatta volna a versenysorozatot.
– Ezek után a szövetség elnöksége minden bizonnyal megvonja a régióktól a csapatbajnokságra szánt támogatást – mondta Csötönyi. – Nem engedünk néhány klub zsarolásának. Én nem léphetek ringbe helyettük, ha viszont az egyesületek nem akarnak, abban az esetben a szövetség nem hozhat a számukra kedvező, hogy úgy mondjam, barátságos döntést.
A véres csata elmaradt a románokkal, mégis nem várt izgalmakat hozott a meccs
