A Világkupa csak egy állomás az úton

Nem sikerült megvédenie 1999-es sydneyi Világkupa-aranyérmét a magyar válogatottnak, mert vasárnap késő este 10-9-es vereséget szenvedett az orosz nemzeti együttestől Belgrádban, a 12. Világkupa döntőjében. Az orosz újságok a győzelmet úgy tálalták, hogy az reváns a 2000-es sydneyi olimpia fináléjában elszenvedett 13-6-os vereségért. Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány szerint csapata megérdemelte volna a sikert, Alekszandr Kabanov, az oroszok mestere pedig azt emelte ki, hogy játékosai végre legyőzték a magyarokkal szembeni komplexusaikat is.

-VÍZILABDA-
Csatlakozván a magyar kapitányhoz, teljes joggal mondhatjuk, hogy az a csapat, amelyik egy tornán kétszer is képes legyőzni a saját közönsége előtt a jugoszláv válogatottat, az rászolgált a Világkupa-győzelemre. A magyar vízilabdázók megérdemelték volna a sikert, ez nem lehet vitás, mint ahogyan az sem, hogy az oroszoktól elszenvedett 10-9-es vereség nem kudarc.
Az augusztus 20-án kezdődött és vasárnap véget ért tornán ugyanis Kemény Dénes olimpiai bajnok együttese újra ugyanazon a színvonalon játszott, amelyet tőle az 1997–2000 közötti időszakban megszokhattunk. Feledtette a tavalyi évet – amely nemcsak az Eb-bronz és a vb ötödik helye, hanem a mutatott játék miatt is rossz emlék – és megmutatta, hogy továbbra is a világ két-három legjobb válogatottja között van.
Az oroszok nem jobbak a mieinknél, ez nyilvánvaló. Alekszandr Kabanov szövetségi kapitány és játékosai azonban taktikailag és összpontosításban két alkalommal is fölülmúlták a mieinket, de a győzelmük a keddi csoportmecscsen (7-6) és a döntőben (10-9) csupán nüanszokon múlott. Az oroszok az idén elérték teljesítőképességük határát, persze nem kell annál több, ha ez a határ az év legfontosabb világversenyének megnyerését jelenti. Mellesleg azt se felejtsük el, hogy néhány hete a Világligában is az oroszok szerezték meg az első helyet.
Figyelemre méltó az is, hogy Kabanov mester játékosai kedden 6-3-ról nyertek 7-6-ra ellenünk, szombaton az olaszok elleni elődöntő eredményét fordították meg kétgólos hátrányból az utolsó negyedben, majd következett a finálé. A félidőben még 6-4-re a magyarok vezettek, úgy, hogy azt megelőzően lett volna esélyük elhúzni három góllal is. Az oroszok mindhárom mérkőzésen a végén kerekedtek felül, ami erős hitre, hatalmas sikeréhségre, komoly sportemberi tartásra, elképesztő szívósságra és akaraterőre vall. Ebben a tekintetben az idén ők voltak a legjobbak, még akkor is, ha nekik nem kellett kétszer legyőzniük a jugoszlávokat a döntőbe jutáshoz.
Erre rímel Kemény Dénes távirati irodának adott nyilatkozata is: „Elfogytunk a végére, mint egy gyertya. Hat meccset játszottunk zsinórban, s ebből kettőt a házigazda jugoszlávok ellen, de gondolva arra, hogy a görögök is hét-hétre álltak ellenünk az utolsó negyed elején, akkor a döntő előtti utolsó három találkozóra igazán illik: mindent kivettek belőlünk.”
A moszkvai Gazeta.ru internetes újság Kabanov kapitányt idézve azt írja, hogy a játékosok végre legyőzték a magyarokkal szembeni komplexusaikat és ez a jövőre nézve is önbizalmat ad nekik. A lap szerint a belgrádi Tasmajdan uszoda közönsége barátian támogatta az orosz nemzet csapatát, ami ritka jelenség Európában, s talán éppen ez a szinte „hazai környezet” segített nekik megszerezni a győzelmet.
Az orosz válogatottnak (ha az elődje, a Szovjetunió sikereit is ide számítjuk) ez volt a harmadik Világkupa-elsősége, a magyarok szintén három győzelmük mellé másodszor szereztek ezüstérmet.
Némi vigaszt jelent, hogy a belgrádi torna legértékesebb játékosának KásásTamást választották s a jugoszláv Alekszandar Szapiccsal holtversenyben ő lett a Világkupa gólkirálya is 13 találattal. A szövetségi kapitányok szavazatai is jelzik, hogy az oroszok bizony nagyon sokat köszönhetnek Nyikolaj Makszimovnak, aki a legjobb kapusnak járó különdíjat vehette át.
A Világkupa negatív meglepetését a világbajnok spanyol válogatott szolgáltatta, amely nem jutott be a legjobb négy közé és az ötödik helyért megrendezett mérkőzésen 4-3-ra kikapott a görög csapattól. Nem lehetnek azonban boldogok a jugoszlávok sem, akiktől aranyérmet vártak a saját fővárosukban, végül azonban csak bronz lett belőle. Hogy ez valóban trauma számukra, annak alátámasztására elég annyit megjegyezni, hogy 2001-ben a magyar játékosok és szurkolók is lógó orral vették tudomásul, hogy csupán a dobogó alsó foka jut a csapatnak a margitszigeti Európa-bajnokságon.
Az Eb-győzelem persze nem a végcél volt, mint ahogy természetesen a Világkupa-siker sem lett volna az, hiszen Kemény Dénes a 29 mérkőzésből álló szezon előtt többször is hangsúlyozta, hogy az ő szeme előtt már az athéni olimpia lebeg. Így aztán most, hogy vége az idénynek, azt is elárulta, hogy a fejében már „kezd körvonalazódni a majdani 18-as olimpiai keret”.
Persze, addig még lesz egy világbajnokság is jövőre Barcelonában. Magyarország mind ez idáig egyszer nyert vb-t (még az elsőt, 1973-ban), s jövőre, e jeles esemény után harminc esztendővel jó lenne újra ünnepelni.
***
Világkupa, Belgrád. Eredmények. Döntő: Oroszország–Magyarország 10-9 (2-3, 2-3, 4-2, 2-1) Magyarország: Szécsi – Steinmetz B., Biros, Kásás 2, Benedek 3, Molnár 1, Kiss G. 2. Cserék: Fodor 1, Vári, Bárány. Az orosz góllövők: Sztratan, Jerisov, Zinnurov, Csomakidze 2-2, Gorskov, Garbuzov 1-1. A 3. helyért: Jugoszlávia–Olaszország 6-4 (2-0, 1-1, 1-2, 2-1). A végeredmény: 1. Oroszország, 2. Magyarország, 3. Jugoszlávia, 4. Olaszország, 5. Görögország, 6. Spanyolország, 7. Egyesült Államok, 8. Horvátország.