Folytatódhatnak a stadionfelújítások

MTI
2002. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódik az előző kormányzati ciklusban megkezdett stadionrekonstrukciós program, de Medgyessy Péter kormányfő szerint ésszerűbben és eredményesebben. Ezt Medgyessy Péter a 2008-as Európa-bajnoki pályázatot vizsgáló UEFA-szemlebizottság tagjainak parlamenti fogadásán mondta. A megbeszélésen szóba került, hogy a kedvező elbírálás és a jó rendezés az erkölcsi sikereken túl jelentős idegenforgalmi bevételt hozhat az országnak.
A későbbi, zárt ajtók mögött zajló, 25 perces tárgyaláson Jürgen Müller, a válogatottak eseményeit felügyelő osztály vezető termékmenedzsere, Anne King, az asszisztense, Christophe von Wattenwyl eseménymenedzser, valamint Cees de Bruin, a stadionokért és biztonságért felelős bizottsági képviselő mellett Jánosi György sportminiszter is jelen volt.
A küldöttséggel hétfőn Magyarországra érkezett ugyan a kommunikációért és sajtóügyekért felelős Mike Lee, valamint Lars-Christer Olsson marketingszakember is, de ők visszautaztak az UEFA nyoni központjába, és csak csütörtök este jönnek újra Budapestre.
Von Wattenwyl, aki már a 2004-es Eb-pályázat kapcsán is járt Magyarországon, a távirati irodának úgy nyilatkozott: elégedettséggel tölti el, hogy azok a kritikai észrevételek, amelyeket 1999-ben fogalmazott meg szakértőtársaival a stadionok állapotáról és biztonsági felszereltségéről, nyitott fülekre találtak, és a magyar fél azóta többé-kevésbé megoldotta a problémákat.
A bizottság a parlamenti látogatást követően Miskolcra, majd Debrecenbe utazott (Diósgyőrben minden igényt kielégítő, vadonatúj, 30 ezer néző befogadására alkalmas stadion épülne a 2008-as Eb-re; a létesítményt Viszlai József tervező mutatta be), ma Szegeden és a fővárosban szemlélődik. A program pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadásával zárul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.