Jan Filc mosolyogva gyászol

Igen neves előadót üdvözölhetnek maguk között a magyar jégkorongedzők a most zajló háromnapos szakmai továbbképzésen: a világbajnok szlovák válogatott szövetségi kapitánya, Jan Filc tegnap délelőtt érkezett meg Pozsonyból Budapestre, hogy tapasztalatait megossza magyarországi kollégáival. A szakember szerint a vb-aranyéremmel reflektorfénybe került szlovák hokiedzők „exportálásával”, közös mérkőzések rendezésével és az utánpótlás-együtteseken keresztül segítheti a magyar jégkorong fejlődését is.

-JÉGKORONG-
Jan Filcnek szlovák–magyar tolmács nélkül sem lennének problémái Magyarországon, hiszen a világbajnok szlovák válogatott szövetségi kapitánya a folyosón folyékony angolsággal ad interjút, később viszont az is kiderül, hogy a némettel talán még az angolnál is nagyobb barátságban van.
„Az egyetem elvégzése után több mint tíz évig nem beszéltem angolul, de aztán kénytelen voltam megtanulni a munkám miatt – válaszolja a kérdésünkre. – Nagy szükségem van rá, hiszen az egyik legnagyobb szlovák csomagolástechnikai cég társtulajdonosa vagyok.”
Nemzetközi üzletember és világbajnok jégkorongedző egy személyben.
„A cég a munkám, a jégkorong a hobbim” – mutat hamiskás mosoly közepette a 2002-es vb-n aranyérmes csapatát ábrázoló poszterre.
Amikor a göteborgi világbajnokságon május 11-én Szlovákia válogatottja a döntőben 4-3-ra legyőzte Oroszországot, felkapta a fejét a sportközvélemény. Még akkor is, ha ez nem volt akkora bombameglepetés egy olyan együttestől, amely a kudarccal végződött olimpia után rettenetesen „felszívta” magát a vb-re. De a csúcsig hosszú volt az út.
„Talán látszik rajtam, hogy még mindig gyászolok amiatt, hogy az olimpián elbuktunk a selejtezőben. Láthatják, fekete pólón viselem az ötkarikás emblémát – mondja a továbbra is mosolygó Filc. – Félretéve a tréfát: Salt Lake Cityben hat kiemelt csapat volt, hozzájuk csatlakozhatott még kettő. Mi nem voltunk ezek között, a selejtezőben pedig még nem számíthattam az észak-amerikai profiligában szereplő legjobb játékosokra. Egyszerűen hátrányos helyzetből indultunk, és kudarcot vallottunk.”
A kínos kiesés után még a pozsonyi parlamentben is téma volt a hokisok tragikus szereplése, és a csalódottság majdnem Filc állásába került. De bíztak benne, és két hónappal később világbajnokságot nyert együttesével.
„Göteborgban már mindenkire számíthattam az NHL-ből, a csapat pedig kettőzött erővel és lelkesedéssel küzdött – folytatja a tréner. – Egyébként teljesen friss híreim vannak, hiszen a napokban tárgyaltunk Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Jégkorong-szövetséggel arról, hogy milyen kedvezőtlen számunkra az ötkarikás lebonyolítási rendszer a hat kiemelt csapattal, amelyek között mi nem szereplünk, mert nincs megfelelő múltunk. Ígéretet kaptunk arra, hogy hasonló helyzetbe a későbbiekben nem kerülünk. Azt még nem tudni, hogy bennünket is a kiemeltek közé sorolnának-e vagy eltörölnék a selejtezőt.” A probléma gyökeréről Filc kérdésünkre a következőt mondta el: „Amikor Csehszlovákia felbomlott, Csehország maradhatott az A csoportban, bennünket pedig viszszasoroltak a C-be. Selejtezőt kellett játszanunk már a lillehammeri olimpiára is. Ez a „leértékelés” erősen éreztette a hatását a szponzori és az állami támogatás terén, ráadásul a NHL-ben profiskodó játékosainkra a rossz időpontban rendezett tornákon nem számíthattunk.”
Az áttörés a 1999-es winnipegi junior vb-bronzéremmel kezdődött, amelyet már Jan Filc irányításával ért el a szlovák utánpótlás. A következő évben a felnőtt válogatottal ezüstérmes lett a szentpétervári világbajnokságon, 2002 pedig a nagy sikert is meghozta. Ebből is látszik, hogy a csúcsra érni milyen nehéz, ott maradni azonban még annál is nehezebb.
„Noha korántsem mondhatom, hogy a szlovák hoki rendszere biztos lábakon áll, azt azért elértük, hogy felnőtt és junior szinten is van fedezet a legfontosabb kiadásokra. Mégis úgy gondolom, hogy az utánpótlás terén szűkösek a lehetőségeink, pedig a rendszer működőképes, hasonlít a csehországira. Tudjuk, a jégkorong drága sport, és ahol nem erős a gazdaság, könnyen előfordul, hogy az anyagi lehetőségek a szakmai színvonalra is hatással vannak, hiszen a fiatalok már tizenhat évesen a tengerentúlra szerződnek. Ilyen problémákkal küszködik a mi Extraligánk is.”
Jan Filc alárulta: egyre többet tud a magyar jégkorongról, és jól ismeri Jan Jasko szövetségi kapitányt („még ifjú tehetség volt, amikor én már tapasztalt játékos”), illetve Dusan Kapustát, a Dunaferr trénerét. Figyelemmel kíséri Szuper Levente, a tengerentúlon játszó magyar kapus pályafutását is, annál is inkább, mivel ő maga is kapus volt. Még jól emlékszik az aktív időszakának azon éveire, amikor nyitrai klubja az Alba Volánnal csatázott rendszeresen.
A 49 éves szlovák szakember végül elmondta: rokonszenvet érez a magyarok iránt, mivel Pozsonyban számos magyar ismerőse van, az édesanyja pedig – aki a nagyszülei után morva – kiválóan beszél magyarul.