Kezdődik a hajtás a jerezi játékokon

Róth Ferenc
2002. 09. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyolországi Jerezben, a 4. Lovas Világjátékokon ma kezdődik az a versenyszám, amelyben esélyünk lehet a jó szereplésre. Bakra szállnak a fogatosok, s a két napon át tartó díjhajtással megkezdődik szombatig tartó versenyük. Rendhagyó módon pénteken rendezik meg a maratonhajtást, s egy nappal később a záró számot, a mindent eldöntő akadályhajtást. A változtatás oka, hogy vasárnap lesz a díjugratók versenye, valamint az összes szakág eredményhirdetése.
Fintha Gábort, a magyar válogatott szövetségi kapitányát a maratonpályán értük utol: pályabemutatón vett részt a három hajtóval.
– Úgy látszik, az időjárás nem szereti a fogathajtást, ugyanis egész nap esik az eső. Abban bízom, hogy igaznak bizonyulnak az előrejelzések, s holnapra ismét kisüt a nap. A maratonpálya nagyon nehéz. Az E szakasz például, ahol a nyolc akadály található, csaknem kilenc kilométeres. Az akadályok masszívak, sok kapuval megépítettek, s közülük kettőt vízzel is nehezítettek a rendezők. Csak tökéletesen felkészített lovakkal és hibátlan hajtótudással teljesíthetők.
S ha már a lovakról esett szó: Bozsik József, Dobrovitz József és Váczi István lovai jól bírták a hosszú, majdnem egy hétig tartó utazást a kaminonokban. Mind a tizenöt állat egészséges, és sikerrel vette az első akadályt, az állatorvosi kontrollt.
– Az esti órákban lesz a sorsolás, ekkor dől el, hogy ki melyik napon mutatja be a programját. Szerdán huszonegy, csütörtökön pedig huszonkét fogat hajt majd a zsűri elé – mondta a kapitány.
*
A távlovaglók versenyét nagy meglepetésre az Egyesült Arab Emírségekből érkezett Ahmed Maktoum nyerte meg, míg a csapatversenyben a franciák diadalmaskodtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.