- Atlétika -
Nem egyszerű Bérces Edit, a Zalaszám futójának titkát megfejteni, a kívülálló számára ugyan csodálatos, de egyben érthetetlen, hogyan lehet egyáltalán 24 óra alatt 250 kilométert lefutni. Miből ered az a hajtóerő, az a lelki tartás és akarat, amely egy 38 éves nőt egyáltalán a cél elérésére ösztönöz?
– Nem úgy történt, hogy elhatároztam, ultrafutó leszek és az lettem – magyarázza a világcsúcstartó. – Stílszerűen hosszú út vezetett a hosszútávfutáshoz. Gyerekkoromban úsztam, kiemelkedő eredmények nélkül. Később triatlonista lettem, akkor kezdtem el futni. Tizennégy évvel ezelőtt Nagykanizsáról visszakerültem Zalaegerszegre tanítani. A tanévnyitó napján az az ötletem támadt, hogy visszafutok az ötven kilométerre lévő volt munkahelyemre, a nagykanizsai gimnáziumba. Hogy miért nem szálltam buszra? Mert a látogatásomnak éppen a próbatétel, a futás volt a lényege.
Hosszasan keressük a választ a miértre. Bérces Edit tíz évvel ezelőtt Kaliforniában tanult ösztöndíjasként, több maratonit végigfutott, ott találkozott először a megszállott ultrafutókkal. Öt éve megnyerte a Bécs–Budapest futóversenyt, majd egyre nagyobb kihívásokat keresett és talált. A legnagyobb, a meghatározó élmény két évvel ezelőtt érte, amikor pihenő nélkül 23 óra 37 perc alatt körbefutotta a Balatont.
– Sokan tudakolják, hogy miért futok, de én magamtól sohasem kérdezem meg, mert ésszerű válasz talán nincs is rá. Gondolja csak el, a világon hány ezer olyan ember van, aki naponta azért fut, szenved, hogy egyszer néhány óra alatt lefussa a maratoni távot. Aztán, ha célba ér, gyerekként örül az oklevélnek. Hiába lett sokadik a versenyen, boldog nyertesnek érzi magát, mert legyőzte a lustaságát, önmagát. Ennek alapján úgy érzem, nincs semmi rendkívüli abban, amit csinálok.
Ezen lehetne vitatkozni, elvégre még a csodabogárnak tartott ultrafutók körében sem mindennapos, amit Bérces Edit szeptemberben két hét alatt produkált. Szeptember 7-én a 24 órás futásban megvédte Európa-bajnoki címét, majd egy hét múlva csapattársai kérésére a száz kilométeres kontinensbajnokságon is elindult. Mindezek után egy átlagos atléta hazajött volna pihenni, ünnepelni, ő azonban szeptember 21-én nekivágott a 24 órás veronai versenynek, és világcsúcsot futott. Egy napon át keringett az atlétikai körpályán. Sok legenda szól a hosszútávfutók magányosságáról, lehet, hogy Bérces Edit valami vagy valaki elől menekül futva?
– Tévhit a hosszútávfutó magányossága. Az elmélyült alkotáshoz egyedüllétre van szükség, erről lehet szó. Sohasem unatkozom a versenyeken, sőt előfordul, hogy egy huszonnégy órás viadalon gondolatban időzavarba kerülök. Az előre eltervezett meditálásomat megzavarhatja például az is, hogy kavics kerül a cipőmbe. A szeptemberi három verseny valóban nehéz próbatétel volt, de mindenért kárpótolt, hogy sikerült megjavítanom a világcsúcsot.
Hatalmas erkölcsi és anyagi sikert jelentett volna Bérces Editnek, ha az atlétika valamelyik hagyományos versenyszámában javít rekordot: a hivatalos nemzetközi árfolyama itt több tízezer dollár. Persze, ha a zalaegerszegi számviteli főiskola angol tanszékénak adjunktusa – aki az atlantai olimpián például francia, orosz, német és angol nyelven tolmácsolt – a futásra szánt idejét és energiáját jövedelmezőbb civil foglalkozásra fordítaná, akkor is biztosan gazdagabb lehetne.
– Aztán mit kezdenék a dollárokkal? Teletömném a zsebemet? Nehogy azt higgye, hogy nem szeretném, ha több pénzem lenne, de én ebben a világban, ahol szinte mindent az anyagiak mozgatnak, olyan célt találtam, amelynek eléréséhez más kell. Tudom, sokaknak nem normális, ha valaki egy napig fut, ha viszont arra gondolok, hogy pénzért képtelenség megvenni a huszonnégy órás futás világcsúcsát, akkor felbecsülhetetlen a vagyonom.
Oroszország
Rakétagyártását fejleszti Oroszország
