Csapó: következhet az FTC legyőzése

Jóformán négy nagy csapat versenyfutásáról szól a mostani szezonban is a férfi pólóbajnokság, szinte csak az a kérdés, hogy a Honvéd, a Vasas, a BVSC és az FTC hogyan osztja el egymás között a helyezéseket, melyikük szorul le a dobogóról. Egy-egy nem várt eredmény ezzel együtt üde színfoltja a bajnokságnak, mint ahogyan az volt az Újpest szerdai Szőnyi úti döntetlenje (7-7) a BVSC ellen.

2002. 10. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerdai sporthírekben szinte minden csatornán nagy meglepetésként tálalták a BVSC ellen idegenben elért eredményüket.
– Nagyon jó mérkőzés volt, de azt azért hozzá kell tennem, hogy a BVSC nem játszott úgy, ahogyan tud. Ezzel együtt nagyon örülök az eredménynek.
– Ez már az érés első jele fiatal csapatánál?
– Talán. Tavaly kezdtük el a munkát Petrovics Mátyás edzőkollégámmal, a klubvezetés pedig abszolút türelmes, úgyhogy szépen, lassan, gondosan építkezhetünk. Annál is inkább fontos ez, mert egy – úgy mondanám – irreálisan ifjonc társaság a miénk: az átlagéletkor húsz év.
– Fiatalok, de tehetségesek.
– Pontosan. Sőt, Kovács Róbert, Dávid Zoltán és Suti Gábor szinte kész játékos. Kovács és Dávid a fizikai képességeivel emelkedik ki a csapatból, Suti pedig elsősorban a gondolkodásával. Nem véletlen, hogy már Kemény Dénes szövetségi kapitány is figyelemmel kíséri a fejlődésüket. Aztán itt van Kéri Péter, a remekül védekező bekk, illetve Létay Krisztián, aki nemcsak nagyon tehetséges, hanem ráadásul balkezes is.
– Ezek szerint Gerendás György, a BVSC vezetőedzője nyitott kapukat döngetett Kemény Dénesnél, amikor a döntetlen után a kapitány figyelmébe ajánlotta Dávidot.
– Dávidról négy kiállítást ítéltek centerben, erre reagált Gerendás Gyuri ironikusan. Dávid Zoli ugyanis nem kimondottan center. De nincs igaza, nekem az a véleményem, hogy nem a megfelelő ember őrizte Dávidot; a négyből három kiállítás egyértelmű volt, egyen lehetne vitatkozni.
– Gondolom, szeret ezzel a társasággal dolgozni.
– Nagyon szeretem őket az első pillanattól kezdve, tőlük is mindössze ezt kértem az elején. Persze azért dolgozunk is.
– Tizennyolc–húsz éves pólósok. Tegezik önt?
– Igen. Soha nem követeltem meg a magázódást.
– És hogyan szólítják?
– Dudi, a tizenöt évesek legfeljebb Dudi bá’-nak.
– Komolyabbra fordítva: gondolja, hogy a későbbiekben szerezhetnek még a mostaninál nagyobb meglepetést is?
– Az idén az ötödik hely a valós célkitűzésünk, de azért szeretnénk egyszer-kétszer észrevétetni magunkat. Noha a ferencvárosiaktól nemrégiben kikaptunk, őket a második fordulóban, érzésem szerint, legyőzhetjük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.