-KÉZILABDA-
Egyetért azzal, hogy kisebb csodával ér fel az Esztergom szereplése?
– Mi nem tartjuk csodának az eddigi eredményeket, hanem a tisztességes munka gyümölcseként fogjuk fel – válaszolja a vezetőedző, Laurencz László.
– A második forduló után, amikor már elérték a legutóbbi sorozatban kiharcolt két győzelmet, a mérkőzést követő nyilatkozata arról árulkodott, mintha maga is meglepődött volna ezen a teljesítményen. Váratlanul jöttek a sikerek?
– Inkább örömmel töltött el a jó kezdés, amely persze nem volt előzmény nélkül, mert az előkészületi mérkőzések során, külföldi csapatokkal játszva már nagyon jó eredményeket értünk el, de természetesen egész más edzőmecscsen jól játszani, s más ugyanazt tétmérkőzésen megismételni. Én bíztam a sikeres kezdésben, s hogy az idei bajnokságban biztosabban kiharcoljuk a bennmaradást, mint legutóbb.
– A sikerekkel módosultak a célok is?
– A realitásoktól nem szabad elrugaszkodni, továbbra is az a cél, hogy a legutóbbi idénynél biztosabban maradjunk bent az élvonalban, és népszerűsítsük a kézilabdázást a városban. Hat fordulót követően merészség és hiba lenne nagyobb elvárásokat támasztani a lányokkal szemben. A bajnokságból kiemelkedő négy nagy csapat közül eddig csupán eggyel játszottunk, s ez is befolyásolja a táblázaton elfoglalt helyünket, amelyre persze büszkék vagyunk.
– Tavasz óta erősödött az együttes, vagy a közösen végzett munka érett be?
– Mindkét megközelítés igaz, hiszen jól sikerültek az átigazolások, erősödtünk is, és a már itt szereplő játékosok is rengeteget fejlődtek, sokkal jobban meg tudják valósítani az elképzeléseimet. Nagyon összetartó játékosállomány alakult ki, amelyek közé jól beilleszkedtek az újonnan érkezettek.
– A városban értékelik a sikereiket?
– Nem panaszkodhatunk, csodálatos közönségünk van, a hazai mérkőzésekre lassan már nem férnek be a nézők, és egyre többen kísérnek el bennünket az idegenbeli találkozókra is. Legutóbb a Spartacus elleni meccsre százötven, kétszáz szurkoló jött biztatni bennünket Budapestre.
– Az eredményességnek van titka?
– Minden eredmény, a jó és a rossz is azon múlik, hogy a négy legfontosabb tényező miként alakul. Kell egy vezetés, amely helyén tudja kezelni az eredményeket, nem esik kétségbe vereségek esetén, és nem száll a fellegekben, amikor sorozatban nyer a csapat. Sikeréhes játékosokra van szükség, akik képesek összefogni, a csapatérdeket az egyéni ambíciók elé helyezni, és az eredményesség érdekében keményen dolgozni. Fontos a hozzáértő szakmai vezetés, amely, szeretném hinni, hogy szintén megfelelő, és nélkülözhetetlen a csapatot befogadó, magáénak érző közönség, amely hatalmas erőt tud adni. A szakosztályvezetőink, Éber István és Henger István mindenben a segítségünkre vannak; segítőmmel, Geisler Józseffel és a kapusedzővel, Szopóczy Brigittával jól kiegészítjük egymást; a közönségünk remek; a játékosok pedig, éppen a Szpari elleni mérkőzésen – amikor betegség miatt többen is hiányoztak – bizonyították, mennyire elszántak.
– A sikerek megítélése persze az ellenfelek erején is múlik, milyennek érzi a hazai bajnokság színvonalát?
– Szerintem pillanatnyilag a világ legerősebb bajnoksága a miénk, s éppen ezért különösen értékes itt jól szerepelni.
– Amikor távozott a válogatott éléről és Esztergomba ment, sokan úgy érezték, nagy meglepetéseket már nem fog okozni, 68 évesen csak levezetésként edzősködik egy kis csapatnál.
– Levezetésként képtelen lennék dolgozni, mindig arra törekszem, hogy az elérhető célokat maximálisan megvalósítsuk. Ha nem bíztam volna abban, hogy itt, Esztergomban is lehetséges ez, akkor nem vállaltam volna a feladatot.
***
Jótékonysági mérkőzés. Október 8-án 18 órakor jótékonysági mérkőzést játszik Kiskunhalason két női kézilabdacsapat, a bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Herz-FTC és a nyáron alaposan megerősödött Cornexi. A teljes bevételt a „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítvány kapja, s a pénzt egy röntgengép beszerzésére fordítja. Belépő nem lesz, mindenki maga dönti el, hogy mennyit szán a mérkőzés megtekintésére, illetve a jótékony cél támogatására.
Egy kis csapat nagy napjai
A női kézilabda-bajnokság igazi szenzációját eddig egy kis csapat okozta, hiszen arra aligha gondolt valaki a rajt előtt, hogy a legutóbbi sorozatban mindössze két győzelmet elért Esztergom hat forduló után majd négy győzelemmel, két vereséggel ugyanannyi ponttal áll a táblázaton, mint a sztárokkal megerősített Cornexi. Laurencz László szerint azonban nem a jelenlegi ötödik helyezés a legfontosabb, hanem hogy a városban népszerűsítsék a sportágat. A válogatottat 1995-ben világbajnoki ezüstéremhez, majd egy évvel később Atlantában olimpiai bronzéremhez segítő mester neve Esztergomban is fogalommá vált.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!