- Atlétika -
Nagy volt a forgalom tegnap a Hősök terén, ahol délelőtt a futók ünnepeltek, délután pedig a MIÉP tartott ünnepi nagygyűlést. A 13. Bécs–Budapest szupermaratoni nemzetközi mezőnye szombaton reggel rajtolt Bécsből, és a hosszú futócsata után érthetően fáradtan ért célba, ahol a versenyzőket vakító napsütés és fesztiváli hangulat fogadta. A befejező, 21,9 kilométeres távon sok százan csatlakoztak a szupermaratoni futókhoz, hogy teljesítsék a félmaratoni távot, amely a leggyorsabban a férfiak közül Bacskai Zsoltnak, a nőknél Rakonczai Beának sikerült.
A több ezer érdeklődő megérdemelt tapssal köszöntötte az ötödik szakaszon győztes Bogár Jánost, aki a Bécs–Budapest viadal történelmi alakja, hiszen már hatszor nyerte meg a nehéz versenyt. A Fancsali SE versenyzője nagyon bátran kezdett, megnyerte az első szakaszt, viszont vasárnap a Sopron–Győr közötti 116 kilométeres távon gyengébben szerepelt, csak ötödik lett, s így hétfő óta csak a dobogóra kerülésért küzdhetett. Ebben a legutóbbi két verseny győztese, Vozár Attila akadályozta meg, aki annak ellenére nem volt elkeseredve, hogy nem sikerült a „mesterhármas”, a harmadik elsőség megszerzése. A hatalmas fizikai és lelki csatát ugyanis a 45 éves orosz Kruglikov nyerte, aki ugyan csak egyetlen szakaszon, a negyediken ért elsőként ért a célba, mégis sikerült az összetettben megelőznie a meglepetésre készülő lengyel Jaroslaw Janickit. A célba érkezés után a bronzérmes Vozár Attilát arról faggattuk: miért nem sikerült a harmadik?
– Egy ilyen hosszú, ötnapos verseny eredményességét nagyon sok minden befolyásolja – magyarázta Vozár Attila. – Persze, mondhatnám azt, hogy az ellenfelek most jobbak voltak, de úgy érzem, inkább én vesztettem el az elsőséget. Az volt a taktikám, hogy óvatosan kezdek, s úgy terveztem, hogy az első napon kapott nyolcperces hátrányt a második, leghosszabb, 116 kilométeres szakaszon majd ledolgozom. Vasárnap Sopronban esett az eső, utána havas esőt is kaptunk, amikor pedig Győrben célba értünk, már sütött nap. Ilyen szeszélyes volt a futásom is, fáradtan versenyeztem, fájtak a lábaim, és ezért a várt elsőség helyett 29 perc hátrányom lett a lengyel Janickivel szemben. Persze, nem adtam fel, mert tudtam, a lengyel versenyző majd elfárad, de a bravúr ezúttal nem sikerült.
A Békéscsabai AC 26 éves versenyzője elmondta még, hogy ugyan tíz éve indul már szupermaratonin, ennek ellenére az ötnapos viadal alatt esténként olyan fáradt és feszült volt, hogy éjszakánként csak néhány órát tudott aludni. A doppingvizsgálat miatt altatót nem mert bevenni, s elárulta, próbálkozott lefekvés előtt sörrel is, de az sem használt.
A verseny tizenhárom éves története során a férfiak mezőnyében másodszor fordult elő, hogy külföldi futók végeztek az élen, pedig valószínűleg, ha a két esélyes magyar, Bogár és Vozár összefog, akkor megosztozhattak volna az erkölcsi és az anyagi elismerésen. Erre a felvetésre a bronzérmes versenyző csak annyit mondott:
– De hát magyarok vagyunk! Valóban ésszerű lenne egymást segítve futni, aztán a befejező szakaszon győzzön a gyorsabb. Az öt nap alatt azonban még nem is beszéltünk egymással.
Az összetett verseny végeredménye. Férfiak. Egyéni: 1. Anatolij Kruglikov (orosz) 25:07:12, 2. Janicki (lengyel) 25:31:07, 3. Vozár (Békéscsabai AK) 26:08:09. Csapat: 1. Nike Bowerman 22:46:59, 2. Duna Opel 23:11:11, 3. Muvapi-Vektor Tondach 23:27:56. Nők. Egyéni: 1. Maria Bak (német) 29:24:37, 2. Bicskova (orosz) 30:22:32, 3. Drescher (német) 35:51:44. Csapat: 1. Szuperinfo-Dilemma 27:36:36, 2. SP System 29:01:20, 3. Euro-Ment 30:13:03.
Lemondta a fellépését a Sziget egyik legnagyobb sztárja
