Hitzfeld a matematikában bízik

A Bayern München gyakorlatilag reménytelen helyzetbe került. A német csapat a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában 2-1-re kikapott Milánóban, és ezzel már három vereséget számlál. Matematikailag ugyan még továbbléphet, de ennek annyira kicsi a valószínűsége, hogy talán már Münchenben sem hisznek benne.

Szabó Tamás
2002. 10. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Labdarúgás -

Hogy mekkora az értéke egyetlenegy gólnak, arról mostanság Newcastle-ben tudnának mesélni. Az angol csapat tudniillik három forduló alatt egyet sem rúgott, és nulla ponttal a Bayernnél is roszszabb sorsra kárhoztatott. Szerdán azonban odahaza 1-0-ra legyőzte a csoportelső Juventust és ezzel megint visszatért továbbjutási reményük. ,,A teljesítményünk és az eredmény azonos azzal, amit a meccs előtt a játékosaimtól kértem – értékelt Bobby Robson, az angolok edzője. – Az első félidőben ugyan a kihagyott helyzetek miatt csalódott voltam, de szerencsére a játékosok nem veszítették el a hitüket.
Buffon kapus szinte mindvégig remekelt, de milyen a sors: Griffin beadását a saját kapujába ütötte.
A Juventus vereségével az E csoportban felértékelődött a Dinamo Kijev–Feyenoord meccs jelentősége, amit végül az ukránok kamatoztattak. A Dinamo már a 16. percben Kacskevics révén vezetést szerzett, majd a szünet után megduplázta az előnyét, és 2-0-ra nyert. Alekszej Mihajlicsenko edző a lefújás után arról beszélt, hogy jóval nehezebb meccsre számított.
Az F csoportban a hátralévő mérkőzésektől függetlenül a Manchester United már továbbjutott. Az angolok érdekes meccset játszottak az Olympiakosszal, már 2-0-ra vezettek, ám a görögök kiegyenlítettek. Végül, a 84. percben Scholes lövését Elefteropulosz benézte, így lett 3-2. Sir Alex Ferguson a lefújás után egyébként hosszasan hálálkodott a győztes gól szerzőjének. A csoport másik továbbjutási pozíciójáért hárman futnak versenyt, a Leverkusen némi előnyre tett szert azzal, hogy 2-1-re nyert a Maccabi ellen. A németek győzelme egyébként Butt kapusnak is köszönhető, aki pazar formában védett.
A G csoportban játszották a nap meccsét: az egyetlen ponttal szerénykedő Bayern München, a hibátlan teljesítményt nyújtó Milanhoz látogatott. A Bayern szánalmas helyzetén csak a győzelem javított volna, ám Filippo Inzaghi – ugyanúgy, mint Münchenben – megint elintézte a csapatot. A csatár gyakorlatilag ismét láthatatlan volt, szinte semmit sem csinált, majd 1-1-nél a 64. percben lefordult Linkéről, és kapuba gurított. A hátralévő időben a Bayern rohamozott, de Dida kapus magabiztos volt, a Milan pedig megtartotta az előnyét. A vereség után a németek mestere, Ottmar Hitzfeld edző a matematikai esélyről beszélt: ,,Nemcsak remélem, hanem biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a hátralévő két mérkőzésünket, és abban is bízom, hogy a csoport többi eredménye számunkra kedvezően alakul.”
Hitzfeld a szerdai mérkőzéssel kapcsolatban kiemelte, hogy mindkét csapat a győzelemre játszott. ,,Jó mérkőzés volt. A Milan gyors találatára válaszolni tudtunk, és később is remek akciókat vezettünk. Nem szabad még leírni bennünket!”
Carlo Ancelotti, a Milan edzője a győzelem ellenére is azon kesergett, hogy csapata nem nyújtott fényes produkciót. ,,Különösen az első félidőben ment rosszul. A Bayern többször jött fel a széleken, nem tudtuk lezárni a területeket. Az jó, hogy nagyon elszántak voltunk.”
A Milan a győzelmével már továbbjutott, a Bayernt pedig csak a Lens győzelme mentette meg az azonnali kieséstől. A franciák a második félidőben mutatott parádés játékukkal hozták a meccset a Deportivo ellen, 3-1-re nyertek, és ezzel első BL-sikerüket aratták.
A H csoport is termelt egy továbbjutót, a Barcelona 1-0-ra nyert a Lokomotiv Moszkva ellen, és a következő körbe lépett. Mögötte a Bruges és a Galatasaray vív ádáz harcot; a belgák előnyben vannak, mert szerdán 3-1-re nyertek a törökök ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. kör, 4. forduló. E csoport: Newcastle (angol)–Juventus (olasz) 1-0, Dinamo Kijev (ukrán)– Feyenoord (holland) 2-0. Az állás: 1. Juventus 7 (8-2), 2. Dinamo Kijev 7 (4-5), 3. Feyenoord 5, 4. Newcastle 3. F csoport: Leverkusen (német)–Maccabi Haifa (izraeli) 2-1, Olimpiakosz (görög)–Manchester United (angol) 2-3. Az állás: 1. MU 10, 2. Leverkusen 6, 3. Maccabi Haifa 3 (6-9), 4. Olimpiakosz 3 (8-12). G csoport: Lens (francia)–La Coruna (spanyol) 3-1, AC Milan (olasz)–Bayern München (német) 2-1. Az állás: 1. Milan 12, 2. La Coruna 6, 3. Lens 4 (3-6), Bayern München 1 (4-6). H csoport: FC Bruges (belga)–Galatasaray (török) 3-1, Barcelona (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-0. Az állás: 1. Barcelona 12 pont, 2. Bruges 5, 3. Galatasaray 4, 4. Lokomotiv Moszkva 1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.