Hullámvölgyben az ifjú tehetség

Salánki Miklós
2002. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múlt héten mutattuk be lapunkban a magyar kajak-kenu sport egyik legnagyobb ígéretét, Faldum Berenikét, aki az idén kajak egyes 500 méteren ifjúsági Európa-bajnok lett, a maratoni világbajnokságon pedig aranyérmes. A bajai diáklány a sikeres idény után nagyon optimistán látta a jövőjét. A tehetséges versenyző Baján él és tanul, a Tolnatex versenyzőjeként hétköznap édesapja felügyeletével otthon edzett, a hétvégeken utazott Tolnára, ahol Barina József irányította a felkészülését. Édesapja egy héttel ezelőtt még büszkén beszélt lányáról, akinek kedvéért a volt birkózó megtanult kajakozni. Csütörtökön Bereniké és edző édesapja részt vett a tiszteletükre is adott polgármesteri fogadáson Tolnán, ahol azzal búcsúztak el, hogy szombaton Bereniké indul az egyesület évadzáró versenyén.
A tolnai viadalra azonban már egyedül érkezett, mert pénteken szörnyű családi tragédia történt, Faldum József megölte feleségét, majd önmagával is végzett. Barina József érthetően nem talál szavakat a családi drámára. Hat éve dolgozott együtt Faldum Józseffel, akit még kiabálni sem hallott.
– Az első döbbenet után egyesületünkben mindenki arról beszélt – magyarázta az edző –, hogyan tudnánk segíteni Berenikének. Nálunk nagyon családias a kapcsolat és a hangulat, több szülő azonnal felajánlotta, Bereniké itt is lakhat. Tanítványom jelenleg a nagymamájánál van, s most intézik a temetést. Ezután közösen fogjuk eldönteni, hogy Bereniké hol és hogyan folytathatja az életét. Baján német nyelvű gimnáziumba jár, a mi városunkban ilyen középiskola nincs. Mindenféleképpen olyan megoldást keresünk, amely segíti, hogy lelkileg meggyógyuljon.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány szombaton értesült a szörnyű esetről: – Az edzőjével történt egyeztetés után minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Bereniké folytathassa ígéretes sportpályafutását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.