Kropkó Péter önmagával versenyez

Nomen est omen – valóban vasból kell lennie annak, aki a triatlonversenyek csúcsát, az Ironmant (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, és 42,195 km, azaz maratoni távú futás) teljesíti. Ezzel együtt a sportág világbajnoksága, az embert próbáló hawaii verseny népszerűbb, mint valaha. Az idei viadalt holnap rendezik meg, s jellemző, hogy 35 ezren igyekeztek kvalifikálni magukat rá. A pályázók közül végül 1500 versenyzőt választottak ki, közöttük Kropkó Pétert.

Malonyai Péter
2002. 10. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igazi sportemberként Kropkó tisztában van az erőpróba nehézségével, ezért esélyeiről szólva azzal kezdi: az a legfontosabb, hogy teljesítse a távot. Ugyanakkor, mint profi versenyző, természetesen szeretne minél jobb helyezést elérni, ami esetében azt jelenti, hogy az első tíz között végez. Esélye van rá, hiszen kétszer már sikerült a legjobbak között végeznie, 1996-ban és 2000-ben egyaránt a 7. helyen ért célba, 37, illetve 11 perccel a győztes mögött (tavaly 11. lett). Minden vágya, hogy most előrébb végezzen, de csak azt ígéri, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából, aztán majd kiderül, ez mire elegendő.
„Nagyon kemény és sikeres évet tudhatok magam mögött, megnyertem a japán Strongman-viadalt, negyedszer lettem első, a svájci Ironmanen negyedik lettem. Hawaiira Floridában készültem, érzésem szerint jó a formám, ám ami fontosabb, lelkileg erős vagyok. A motiváció ugyanis talán a leglényegesebb Hawaiin, főként a sivatagi szakaszon, ahol teljesen egyedül vagyok. Ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, de ha tudja a lényeget – mit akar, miért van ott –, könnyebben elviseli a monotóniát. Abban a korban vagyok, amikor már elsősorban önmagamat akarom legyőzni, s magamnak akarok bizonyítani. Ehhez jön még most egy különleges ösztönzés: apa leszek, februárra várjuk a babát” – mondja Kropkó.
A svájci negyedik hely és a japán győzelem jó előjelek. Svájcban ugyanis az időjárás kapott főszerepet. „Reggel még szép, csendes idő volt, ám a rajt után nem sokkal feltámadt a szél, megérkezett a vihar. Hatalmas hullámok kerekedtek, s noha a jó úszók közé tartozom, a vihar egy kicsit szétverte az ritmusomat. A kerékpározás első körének eredménye bizakodással töltött el, ám a második körben újra leszakadt az ég, kifejezetten átfagytam, így úgy érzem, nem tudtam kiadni magamból mindent” – emlékezik a versenyző, aki Japánban aztán mindent kiadott magából. Kerékpározásban tapadt az élmezőnyre. „Ötödikként szálltam le a kerékpárról, a szokásomhoz híven hosszabban öltöztem, mint az ellenfeleim, aztán utánuk eredtem. Az utolsó öt kilométerig egy japánnal futottam együtt, majd beleerősítettem. Olyannyira, hogy a végén szinte már nem is tudtam magamról, csak futottam, amennyire bírtam. Jó úgy befejezni egy versenyt, hogy az ember mindent kiadott magából, nem maradt egy csepp tartaléka sem. Ezt az állapotot elérni nagyon nehéz, komoly felkészülést, időzítést és bátorságot kíván. Örülök, hogy sikerült, önbizalmat ad Hawaiira” – magyarázza.
A verseny holnap reggel, helyi idő szerint 7 órakor (nálunk 19 óra) rajtol Kailua-Kona városában. Az előzetes nevezések szerint az esélyesek közül senki nem hiányzik majd. A tavalyi legjobbak (a férfiaknál az amerikai Timothy DeBoom, az új-zélandi Cameron Brown, a német Thomas Hellriegel, a nőknél pedig a svájci Natascha Badmann) minden bizonnyal ott lesznek a rajtnál, s most is esélyesek a sikerre (az összdíjazás 430 ezer dollár).
Ahogy az a nagy versenyeknél szokás, az Ironman esetében is ezer és egy statisztika készül. A mindent számokban kifejezők már most tudni vélik, hogy az idei viadalon elfogy majd hozzávetőleg 250 ezer papírpohár, 30 ezer kerékpároskulacs, 30 500 szivacs, 400 ezer liter innivaló, 13 ezer banán (állítólag két majom éves szükséglete). Az már biztosabb adat, hogy hétezren működnek közre a verseny sikerében, s várhatóan százmillió tévénéző követi az eseményeket.
A hawaii Ironmanen Kropkó mellett még két magyar indul, Ferenci Kornél és Horváth György, ők az amatőrök között állnak rajthoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.