Külön a fiúk, külön a lányok pólóban

MTI
2002. 10. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a magyar és a görög küldött szavazott az ellen, hogy a jövő évi szlovéniai Európa-bajnokságot követően külön-külön rendezzék meg a férfi és a női vízilabdázók Eb-jét. Martin György, az Európai Úszó Liga (LEN) bolognai kongresszusán részt vevő magyar pólósdelegáció vezetője emellett elmondta még, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben 12 csapatos marad az Eb mezőnye. Az is jó hír, hogy az olimpia után elválnak egymástól a világ- és az Európa-bajnokságok, 2005-ben vb lesz, 2006-ban pedig Eb.
A LEN-kongresszuson lehetőséget kaptak az egyeztetésre azok az országok, amelyek pályáznak a 2006-os úszó Európa-bajnokság megrendezésére, közöttük a magyarok is. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke szerint előfordulhat, hogy nem az eredetileg tervezett időpontban, december 14-én, hanem csak március 21-én dönt a Liga vezérkara a pályázatokról. „Most pontosítottuk, hogy mi szerepeljen a kandidálásban, november elején pedig LEN-küldöttség érkezik Budapestre, hogy tanulmányozza a körülményeket” – mondta Gyárfás.
*
A vízilabda Ob I harmadik fordulójában rangadót játszottak a Népligetben: FTC-Domino–BHSE 5-6 (1-2, 1-1, 2-1, 1-2). Kiss Gergely főszerepet vállalt a győzelemben, hiszen az FTC 4-3-as vezetésénél úgy hagyott ki emberelőnyt Katonás, hogy ő védte a Domino kapuját a kiállított Kovács helyett, a befejezés előtt 46 másodperccel pedig győztes gólt szerzett.
További eredmények: Cegléd– Szeged 2-10, BVSC–Szolnok 14-10, Eger–Vasas 4-12, Kecskemét– Újpest 8-17. Az állás: 1. Domino 6 pont (36-15), 2. BVSC 6 (38-26),
3. Vasas 5.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.