Másodfokon enyhítették a büntetéseket

MTI
2002. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Enyhítette a korábbi büntetéseket a május 19-én verekedés miatt félbeszakadt Honvéd–Vasas bajnoki döntő ügyében a másodfokon eljáró testület. A határozat Loványi Róbert, a fellebbviteli bizottság elnöke szerint jogerős. Korábban a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége jelezte: a saját hatáskörében zárja le az ügyet, de erre a 34/2001-es kormányrendelet értelmében vélhetően nem lesz módja.
A döntés: Hesz Máté (az első- fokú ítélet szerint 2003. június 30-ig nem játszhatott volna), Varga Tamás és Mátyás Zoltán (eltiltásuk 2003. december 31-ig szólt) 2002. november 30-ig nem vehet részt sem bajnoki, sem kupamérkőzésen, míg Varga II Zsolt (első fokon Heszhez hasonló büntetést kapott) hét hivatalos találkozón nem játszhat. Somossy József vezetőedzőt felmentették. A Vasasnak 755 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.
Loványi elmondta: az augusztus 9-én hatályba lépett új versenykiírásban módosították a fegyelmi szabályokat. Eszerint a szándékos ütésért, rúgásért, brutalitásért, illetve ilyen kísérletért véglegesen kiállított játékos automatikusan három-meccses eltiltást kap. Ha egy szezonban ez másodszor is előfordul, szintén vizsgálat nélkül hat mérkőzés a büntetés, s csak a harmadik esetnél kell fegyelmi eljárást indítani. A fellebbviteli bizottság elnöke hangsúlyozta: alkalmazniuk kellett a május 19-én érvényes szabályokat és az újakat is. A büntetőjog szerint az új rendelkezésnek csak akkor van visszamenőleges hatálya, ha az elkövető részére kedvezőbb elbírálást biztosíthat. Ahogyan ebben az esetben…
A vonatkozó jogszabály szerint az ügy akkor kerülhetne a szövetség elnöksége elé, ha a döntést az eljárás alá vont személyek közül bárki megtámadja. A Vasas-játékosok és az edző részéről ez nyilván nem várható, Szívós Márton, a Domino-BHSE pólósa pedig korábban elfogadta az elsőfokú határozatot.
Úgy tudjuk, az MVLSZ keresi a jogi lehetőségeket arra, hogy mégis az elnökség hozza meg a végleges döntést. Martin György, a szövetség elnöke kijelentette: a határozat indoklását még nem ismeri, így korai bármit mondania. Annyit tett csupán hozzá: csodálkozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.