- Kézilabda -
A férfi bajnokkal, a Veszprémmel szemben a nőknél az FTC természetesen kiemelt volt, hiszen a zöld-fehér együttes nem csupán a legutóbbi sorozatban csillogott, a tavaszi ezüstérmet megelőzően egy évvel korábban az elődöntőig jutott. A férfi mezőnynyel szemben a női jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnik, azaz amíg a Veszprémtől a csoportelsőség lenne a bravúr, addig a Ferencvárosnak már a továbbjutás kivívásáért is alaposan meg kell izzadnia.
– Szerencsésnek tartom a sorsolásunkat, hiszen elkerültük a mindig rázós orosz túrát, ráadásul olyan ellenfeleink vannak, akik legyőzhetők – értékelte az ellenfeleket Németh András vezetőedző.
– A dán Viborggal mindig nagy csatát vívunk, a német bajnokot le szoktuk győzni, míg az Oslóról keveset tudunk, ám az mindenképpen tiszteletet parancsol, hogy a nagyon jó román Vilceát búcsúztatta a selejtezőben. Tavaly játszottunk velük Oslóban, és két góllal nyertünk idegenben, de nem tudom, azóta mennyit változott a játékoskeretük.
A ferencvárosiak számára azért is kedvező a sorsolás, mert valamennyi ellenfél közönségcsalogató, s a tapasztalatok szerint a dán és a norvég hirdetők is rendkívül aktívak egy-egy összecsapás kapcsán, így anyagilag is jól járhat a csoportmérkőzésekkel az együttes.
A továbbjutáshoz azonban rengeteget kell javulnia az utóbbi hetekben kétszer is vereséget szenvedő csapatnak, igaz, erre van is ideje, lévén az első mérkőzésre a decemberi Európa-bajnokság miatt csak január 4-én vagy 5-én Oslóban kerül sor, míg az utolsó mérkőzést február 22-én vagy 23-án a Népligetben rendezik, ahol a Viborg lesz az ellenfél. Csoportonként két együttes jut a negyeddöntőbe.
Még kedvezőbb helyzetben van a többi magyar klub, igaz, a legjobb 32 között folytatódik majd a kupasorozat. A KEK-ben a hazai bajnokságban egyedül százszázalékos teljesítménnyel álló Győr, amely legutóbb a fináléig jutott az EHF-kupában, a második számú európai tornán a 16 közé jutásért a bosnyák Zeljeznicar Sarabonnal találkozik január 4-én vagy 5-én, az idegenbeli visszavágót egy héttel később rendezik.
Az EHF-kupában ugyancsak a nyolcaddöntőbe kerülés a tét. A BL-ből kiesett Dunaferr a svájci Spono Nottwil, a Cornexi az osztrák Wienerneustadt, a Debrecen pedig a görög Anagenniszi Artasz együttesével csatázik. Csak a hajdúsági gárda kezd otthon. Az öszszecsapásokat ebben a sorozatban is a jövő év első két hétvégéjén rendezik.
*
Folytatja jó sorozatát a Győr a női kézilabda NB I-ben. A szerdai mérkőzésen: Kőbánya-Spartacus–Győr 26-31, FTC–Pécs 34-19.
Magyar Péter támogatója egészségtelen irányba terelné a fiatalokat
