Őrségváltások következhetnek

Ma este a Bajnokok Ligájában akár négy csoportban is őrségváltás lehet az élen. A Dortmund az Arsenalt készül megelőzni, míg az Ajax – győzelme esetén – a Lyont taszítaná le a csoport első helyéről. Eközben a Liverpool a Valenciát, míg a Róma a Real Madridot érné be pontszámban a számára sikeres kilencven perc után.

Szabó Tamás
2002. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-LABDARÚGÁS-
Az A csoportban az Arsenal Dortmundban próbálja feledtetni a múlt heti kudarcait. Az angol klub hét nap alatt három vereséget szenvedett, kétszer a Premier League-ben, egyszer pedig a Bajnokok Ligájában bukott el. Arséne Wenger együttese odahaza a két elveszített derbi után már lecsúszott az első helyről, és egy mai kudarc ezt jelentené a BL-ben is. Éppen ezért a francia mester azon volt, hogy felrázza a tanítványait, s miközben az angol sajtó „vészmadár” megjegyzéseket tett, addig ő csupán átmeneti rossz formával indokolta csapata hanyatlását. Eközben a Dortmund ereje teljében várja az Arsenalt. Matthias Sammer csapata az egyetlen veretlenként a Bundesligában a második helyen áll, s a hét végén pazar játékkal Brémában nyert 4-1-re. A csoport másik meccsén Guus Hiddink együttese, a PSV az Auxerre-t fogadja. A holland tréner gárdája siralmas helyzete ellenére sem tartja kizártnak a továbbjutást, de a PSV sorsa nagyban függ a Dortmund játékától, mert ha a német csapat ma este nyer, akkor az Eindhoven mindentől függetlenül kiesik.
A B csoportban a Szpartak Moszkva–Basel mérkőzést az UEFA elnapolta, és november 5-re tűzte ki. A szövetség a moszkvai túszdráma miatt döntött így, és a svájciak üdvözölték ezt a határozatot. A bázeli klub még azt is megpróbálta elérni, hogy semleges helyszínen játsszák le a találkozót, de az UEFA ebbe már nem egyezett bele. Így a csoportban ma csak a Liverpool–Valencia meccsre kerül sor, igaz, ez nem kevés izgalmat tartogat. A spanyolok jó formában érkeznek az Anfield Roadra, szombaton ugyanis 5-1-re legázolták a Bilbaót. A Valenciának Liverpoolban a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz, de középpályásuk, Vicente szerint győzelemre törnek.
A Liverpool visszavágásra készül, hiszen a spanyolok az első meccsen 2-0-ra nyertek. Egy másik hispán klub, a Real Madrid, abban feltétlenül hasonlít a Valenciához, hogy akár már ma továbbjuthat, a formája azonban éles ellentéte Vicente csapatának. A Real Madrid felvezetésként otthon csupán 1-1-re volt képes a Villarreal ellen, és többen már krízist emlegetnek…
– Hullámvölgy minden csapat életében előfordul – magyarázta a gyenge produkciót Zinedine Zidane. – Ugyanez a gárda nyerte meg a Bajnokok Ligáját, bízom benne, hogy a Róma ellen megszerezzük a továbbjutáshoz szükséges egy pontot.
A Real két korábban sérült sztárja, Raul és Figo is felépült, és valószínűleg mindketten pályára lépnek az olaszok ellen. A Róma vasárnap óriási meccset játszott, 2-2-re végzett a helyi rangadón a Lazio ellen. Eközben a C csoport másik mérkőzésén az AEK – a belga Genkkel játszik – azon spekulál, hogy a Róma elbukik Madridban.
A D csoportban még bármi előfordulhat, a Lyon az Ajaxszal szemben próbál az élen maradni. A franciák Mahamadou Diarra nélkül lépnek pályára. Az Internazionale a Rosenborgot fogadja. Az olaszok a hét végén nehezen nyertek 2-0-ra a Bologna ellen, ám továbbra is az élen állnak a Serie-A-ban..
***
BAJNOKOK LIGÁJA, csoportmérkőzések, 5. forduló. A csoport: PSV Eindhoven (holland)–Auxerre (francia), Borussia Dortmund (német)–Arsenal (angol). Az állás: 1. Arsenal 9 pont, 2. Dortmund 7, 3. Auxerre 4, 4. PSV Eindhoven 2. B csoport: Liverpool (angol)–FC Valencia (spanyol). A Szpartak Moszkva–Basel találkozót jövő keddre halasztották. Az állás: 1. Valencia 10, 2. Liverpool 7, 3. Basel 5, 4. Szpartak Moszkva 0. C csoport: AEK Athén (görög)–Genk (belga), Real Madrid (spanyol)–AS Roma (olasz). Az állás: 1. Real Madrid 8, 2. AS Roma 5, 3. AEK Athén 4, 4. Genk 2. D csoport: Internazionale (olasz)–Rosenborg Trondheim (norvég), Olympique Lyon (francia)–Ajax Amsterdam (holland). Az állás: 1. Lyon 7, 2. Internazionale 5 (7-7), 3. Ajax 5 (3-3), 4. Rosenborg 3.
A KEDDI MÉRKŐZÉSEK. E csoport: Juventus (olasz)–Feyenoord (holland) 2-0, Newcastle United (angol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2-1. F csoport: Bayer Leverkusen (német)–Olimpiakosz (görög) 2-0, Maccabi Haifa (izraeli)–Manchester United (angol) 3-0. G csoport: Deportivo La Coruna (spanyol)–Bayern München (német) 2-1, RC Lens (francia)–AC Milan (olasz) 2-1. H csoport: Galatasaray (török)– Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-2, FC Bruges (belga)–FC Barcelona (spanyol) 0-1.
Az UEFA kupában: Viktoria Zizkov (cseh)–Real Betis (spanyol) 0-1, Djurgarden (svéd)–Girondins Bordeaux (francia) 0-1, Legia Warszawa (lengyel)–Schalke 04 (német) 2-3.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.