Röviden

–
2002. 10. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világcsúcs lökésben
Világrekordot lökött az Ázsiai Játékokon a férfi súlyemelőknél a 62 kg-osok között szereplő kínai Mao Seng, 182,5 kg-os teljesítménye másfél kg-mal jobb, mint a fehérorosz Olescsuk novemberi rekordja. (MTI)

Szuper tartalék
Visszakerült az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Calgary Flames tartalékcsapatába, a Saint Johnba Szuper Levente. Az NHL-gárda vezetői elégedettek voltak a felkészülési mérkőzéseken és edzéseken nyújtott teljesítményével, de úgy vélték, még több rutint kell szereznie. Szuper három felkészülési találkozón összesen 91 percet védett, átlagban 5,93 gólt kapott, a lövések 80,4 százalékát hárította. (MTI)

Szalayék a 2. helyen
Az egyiptomi sivatagi autóverseny 4. napján második lett a Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettős, s az összetettben is ugyanezt a pozíciót foglalják el. A korábbi három etap után második Kis, Czeglédi duó kocsija felborult, így a délutáni órákban még bizonytalan volt, hogy tudják-e folytatni a versenyt. (MTI)

Búcsú Csáktól
Október 13-án, a Pécsi VSK–Szolnok NB I-es bajnoki előtt búcsúztatják el a hazaiak nagy kedvencét, Csák Magdolnát. A válogatott játékos a nyáron fejezte be pályafutását. (MTI)

Döntetlen Pápán
A labdarúgó NB I/B 7. fordulójából elhalasztott mérkőzésen: Pápa–Haladás 1-1 (1-0). (MTI)

Tatabányai pont
Kézilabda NB I, nők: Debrecen– Cornexi-Alcoa 27-35, Hódmezővásárhely–Dunaferr 18-21. Férfiak: Komló–Veszprém 20-28, Dunaferr–Tatabánya 23-23, Orosháza– Szeged 14-26, Cegléd–Sz.h.batta 30-19. (MTI)

Jövőre vagy soha?
Idén már nem indul több tenisztornán Pete Sampras. Ez könnyen azt jelentheti, hogy a US Open idei győztese visszavonul, legalábbis az amerikai AP hírmagyarázata erre utal. A visszavonulást feltételező találgatásoknak ellentmond, hogy bejelentették: az egykori világelső indul az ausztrál nyílt bajnokságon (január 13–26.). (MTI)

Lemerre aláírt
Roger Lemerre lesz a tunéziai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a 2004-es Afrika Kupa végéig kötött szerződést. (MTI)

Jackson vállalná
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő LA Lakers edzője, Phil Jackson örülne, ha a 2004-es olimpián ő lehetne az amerikai válogatott szövetségi kapitánya. Jacksont két játékosa, Shaquille O’Neal és Kobe Bryant hívja; mindkét klasszis kijelentette: ott lesznek Athénban az új Dream Teamben, ha Phil Jackson irányítja az együttest. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.