A Rátgéber-csapat sikeres rajtja
A Pécsi VSK győzelemmel kezdte szereplését a női kosárlabda Euroligában a csehországi Brnóban, a soproni GYSEV azonban kikapott a szlovákiai Rózsahegyen. Eredmények: Brno–PVSK 61-67, Ruzomberok–GYSEV 75-65. (MTI)
Miriuta távozhat
A német labdarúgó Bundesligában sereghajtó Energie Cottbus vezetői bejelentették, hogy a jövőben nem számítanak magyar középpályásuk, Miriuta Vasile játékára. „Bár a szerződése a szezon végéig szól, nem gördítünk akadályt a távozása elé” – mondta Klaus Stabach, a kelet-németországi klub menedzsere. (MTI)
Kész az olimpiai terv
Az eredetileg tervezettnél három hónappal később elkészült a 2012-es budapesti olimpiarendezés pályázatát megelőző megvalósíthatósági tanulmány. Köpf Károly, a szakminisztérium sportért felelős helyettes államtitkára elmondta: „Valószínűleg marad a korábbi program, amely szerint a tárcának, mint megrendelőnek 60 nap áll a rendelkezésére, hogy megtegye észrevételeit, s utána a tanulmány elkészítője harminc napon belül hajtja majd végre a szükséges változtatásokat.” (MTI)
Megizzadt a Kispest
A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában, a 16 közé jutásért: Szentes (NB III)–Kispest 2-3, Makó (NB II)–Kaposvár (NB I/B) 0-3. (MTI)
Új szponzorok
Tizenkilenc nappal a 36. tornász- világbajnokság rajtja előtt két újabb céggel bővült a támogatók köre: a Hewlett Packard Magyarország anyagiakkal, a Nokia Magyarország Kft. pedig mobiltelefonokkal igyekszik hozzájárulni a vb sikeréhez. (MTI)
Kühnen marad
Az eredetileg csak a Venezuela elleni, 5-0-ra megnyert osztályozóra megbízott Patrick Kühnen marad a német Davis- kupa teniszválogatott kapitánya. A 36 éves Kühnen szeptember elején került a csapat élére, Michael Stich váratlan lemondása után. (MTI)
Kikapott a címvédő
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság idényének nyitó napján: Orlando–Philadelphia 95-88, Sacramento–Cleveland 94-67, LA Lakers–San Antonio 82-87. (MTI)
Egygólos győzelmek
Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján: NY Islanders–Phoenix 2-3, Philadelphia–Ottawa 2-1, Atlanta–LA Kings 0-4, Montreal– Anaheim 2-2, New Jersey–Carolina 1-2, Detroit–San Jose
3-2, Minnesota–Colorado 3-2, Chicago–Columbus 3-2, Vancouver–Buffalo 1-1. (MTI)
Nyert az Albacomp és a Kaposvár
Kosárlabda. Férfi Európa-kupa, Északi főcsoport, 1. forduló. C csoport: Albacomp–Würzburg (német) 79-67; B csoport: Kaposvár–Bayer Leverkusen (német) 115-86. (MTI)
Szegedi bravúr
Továbbra is százszázalékos a Szeged, miután egygólos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája- és a Szuperkupa-második, címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I szerdai rangadóján. Eredmények: Szeged–Veszprém 25-24, Dunaferr–Cegléd 28-20, Pécs–Tatabánya 23-23, Orosháza–Komló 30-25, Pestszentlőrinc–Békés 31-22, Százhalombatta–Győr 28-36. A női NB I-ben: Hódmezővásárhely–Kőbánya 30-25. (MTI)
Sikerek Bledben
A magyar férfi és a női csapat egyformán győzött a bledi sakkolimpia 5. fordulójában, és mindkét válogatott hátránya 1,5 pont az éllovastól. A férfiak (14 pont) holtversenyben ötödikek, a hölgyek (10,5 pont) hasonlóképpen hatodikok. Eredmények, férfiak: Magyarország–Moldova 2,5:1,5; nők: Magyarország–Örményország 2,5:0,5. (MTI)
Federer a helyszínen nézhette Djokovics szenvedését, de inkább a telefonját bújta
