- LABDARÚGÁS -
A pénteken megkezdődött forduló első mérkőzését, a Győr– Kispest összecsapást kétszer is elveszítette a fővárosi csapat. Egyszer a pályán, ami tán még el is fogadható, hiszen a Győr jelenleg jobb, erősebb, mint a gondokkal küszködő, a kieső helyen álló Kispest. A második vereséget a mérkőzés közben voltak kénytelenek tudomásul venni a kispadon ülő vezetők. Történt ugyanis a 83. percben – még csak 2-1-es hazai vezetésnél –, hogy a támadósort erősítendő, csereként bevetett Borgulya a felezővonalnál rátartott Hucika lábára, amiért piros lapot kapott. Az ilyen fölösleges szabálytalankodásokra szokták mondani, hogy megbocsáthatatlan. Meg is lett az „eredménye”, a Győr újabb góllal bebiztosította a győzelmét. A Kispest pedig, ha lehet, még mélyebbre süllyedt, hat pontjával a tizenegyedik. A Békéscsaba sem dicsekedhet. Sem a helyezésével, sem szombati teljesítményével. Az előbbit illetően azért, mert egyetlen győzelmével az utolsó helyen áll, a debreceni mecscset illetően pedig azért, mert kapott egy hatost. A hazai csapat hőse Marius Sumudica volt, aki négyszer is betalált Fekete kapujába.
Nézzük, mi történt az élmezőnyhöz tartozó csapatok találkozóin.
Az MTK elvileg rangadót vívott a Dunaferrel. A kék-fehérek edzőjének, Egervári Sándornak azonban igazából nem lehetett nehéz dolga, amikor kidolgozta csapata taktikáját. A tréner ugyanis kívülről-belülről ismerheti az ellenfelet, a vidéki városban eltöltött esztendőknek köszönhetően. Nem is kellett csalatkoznia, hiszen csapata, amelynek vezéregyénisége ezúttal a két gólt szerzett Zavadszky Gábor volt, öt találattal tette széppé a hűvös estét annak a mintegy ezer nézőnek, aki kilátogatott a Hungária körútra.
Az egy órával később kezdődött Videoton–Ferencváros mérkőzésen nem késett a zöld-fehérek válasza, megszerezték a három pontot, így továbbra is az MTK nyomában maradtak. A fehérvári találkozót zárt kapuk mögött rendezték meg, pedig nem kellett volna. A liga ugyanis pénteken este – mi tagadás, nem kapkodta el – úgy döntött, hogy szemben a fegyelmi bizottság határozatával, a rendezők megnyithatják a Sóstói-stadion kapuit, jöhetnek a nézők. De mégsem jöhettek, mert a Videoton ilyen rövid idő alatt nem tudta megszervezni a rendőri biztosítást. A két csapat fanatikusai így kinnrekedtek, innen buzdították a kedvenceiket. A lényeg, hogy a Stuttgart elleni UEFA-kupa-meccsre készülő Fradi, ha nem is könnyedén, de legyőzte az idén haloványan teljesítő Vidit. Lipcsei két gólt szerzett. A vendégsiker azt is jelentette, hogy az FTC ottmaradt az MTK nyomában, így lassacskán kezd körvonalazódni az, ami várható volt. A bajnoki címre – bár nagyon messze még a bajnokság vége – ismét a két Várszegi-csapat lehet az esélyes.
A Siófok, több idegenbeli döntetlenje után, ezúttal kikapott. A felsőházba kapaszkodó Zalaegerszeg otthonában maradt alul 1-0-ra, s mivel a Debrecen, az Újpest és a Győr is nyert, a Siófok visszaesett a hatodik helyre.
Volt egy duplázó jubiláns a Megyeri úton. Az újpesti csapat magabiztos 3-0-s sikerében jelentős szerepet vállalt a 200. bajnokiján pályára lépett hátvéd, Tamási Zoltán, aki kétszer is bevette Farkas kapuját.
Folytatás péntektől, a 12. fordulóval, a második kör rajtjával.
AZ ÁLLÁS:
1. MTK 11 9 - 2 29-13 27
2. Ferencváros 11 7 2 2 20-9 23
3. Debrecen 11 6 3 2 25-18 21
4. Győr 11 6 2 3 20-13 20
5. Újpest 11 6 1 4 26-18 19
6. Siófok 11 5 3 3 16-12 18
7. ZTE 10 3 3 4 17-18 12
8. Dunaferr 11 3 3 5 17-22 12
9. Sopron 11 3 2 6 13-18 11
10. Videoton 11 2 4 5 10-18 10
11. Kispest 11 1 3 7 15-30 6
12. Békéscsaba 10 1 - 9 11-30 3
A 11. forduló jegyzőkönyve.
Péntek: Győr–Kispest 3-1 (1-0) Győr, 1500 néző, vezette: Makai. Győr: Sebők – Regedei, Karabatic, Baranyai – Németh N., Jovanovic (Erős, 63.), Szanyó, Hucika (Lakos, 84.) – Peric, Nicsenko, Weitner (Herczeg, 70.). Vezetőedző: Tamási Zsolt. Kispest: Tóth – Babos, Téger, Dulca, Laczkó – Hercegfalvi (Borgulya, 79.), Dubecz, Bárányos, Batrinu, Piroska – Torghelle. Vezetőedző: Gujdár Sándor. Gólszerzők: Szanyó (32., 11-esből), Nicsenko (52.), Németh (90.), ill. Piroska (55.). Kiállítva: Borgulya (83.).
Szombat: Debrecen–Békéscsaba 6-1 (3-0) Debrecen, 6000 néző, vezette: Világi. Debrecen: Tomic – Kiss, Máté, Flavio Pim (Hanák, 46.), Selymes – Dombi (Bernáth, 69.), Habi, Sándor, Böőr (Sketiani, 46.) – Sumudica, Bajzát. Vezetőedző: Szentes Lázár. Békéscsaba: Fekete – Lapsánszki, Gabala, Udvari, Vincze – Cseke (Szabó, 42.), Szilveszter, Megyesi (Hoffmann, 79.), Tóth – Miculescu (Gavrilovics, 85.), Keresztúri. Vezetőedző: Garamvölgyi Lajos. Gólszerzők: Bajzát (7.), Sumudica (8., 23., 59., 78.), Sketiani (68.), ill. Tóth (58.).
MTK–Dunaferr 5-1 (2-0) Hidegkuti-stadion, 2000 néző, vezette: Hanacsek. MTK: Hajdu – Molnár, Komlósi, Szmiljanics, Füzi – Czvitkovics (Dragan, 75.), Zavadszky, Jezdimirovics – Ferenczi, Illés (Juhász, 65.), Rednic (Andronics 80.). Vezetőedző: Egervári Sándor. Dunaferr: Bita – Salamon, Éger, Zováth – Nikolov (Alex 55.), Medics, Lengyel (Balaskó 55.), Kiss – Bükszegi (Csehi 74.), Rósa – Sowunmi. Vezetőedző: Tornyi Barnabás. Gólszerzők: Zavadszky (7., 48.), Rednic (19.), Illés (63.), Ferenczi (69.), illetve Alex (61.).
Videoton–Ferencváros 0-3 (0-0). Székesfehérvár (zárt kapus mérkőzés), vezette: Megyebíró. Videoton: Végh – Stajonevic, Pomper, Vilotics – Tímár, Monye (Korsós, 69.), Tóth B., Vasas, Dvéri – Gajics (Sorato, 77.), Tóth N. (Róth 84.) Vezetőedző: Várhidi Péter. FTC: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapics, Lipcsei, Szkukalek, Szili (Somorjai 67.) – Gera, Tököli (Jovics, 88.). Gólszerzők: Dragóner (59.), Lipcsei (65., 77. – utóbbit 11-esből). Szakmai igazgató: Garami József.
Újpest–Sopron 3-0 (2-0). Megyeri út, 3000 néző, vezette: Fábián. Újpest: Vlaszák – Tamási, Korolovszky, Juhár – Poljakovics (Simek, 59.), Farkas B. (Posza, 39.), Tokody, Szélesi, Rósa H. – Horváth F., Kovács Z. (Sloncik, 85.). Vezetőedző: Szabó András. Sopron: Farkas B. – Csiszár, Szabados, Horváth R. – Perger (Orabinec, 73.), Pintér, Somogyi, Javrujan (Tiber, 60.), Tóth I. – Tóth M., Sira. Gólszerzők: Tamási (6., 18. – a másodikat 11-esből), Kovács Z. (68.). Edző: Komjáti András. Kiállítva: Vlaszák (38.).
Zalaegerszeg–Siófok 1-0 (1-0). Zalaegerszeg, 5000 néző, vezette: Juhos. Zalaegerszeg: Turi – Kocsárdi, Urbán, Budisa, Szamosi – Vincze, Ljubojevics, Balog, Egressy (Král, 61.) – Faragó (Koplárovics, 77.), Kenesei. Vezetőedző: Bozsik Péter. Siófok: Csernyánszki – Pantics, Kuttor, Koller – Soós (Filipovics, 72.), Erős (Sipeki, 57.), Schwarcz (Juhás, 34.), Schultz, Gaál – Szabó, Fülöp. Vezetőedző: Csank János. Gólszerző: Balog (20.).
Következik. 12. forduló. Október 25., péntek: Ferencváros–Siófok. Október 26., szombat: Zalaegerszeg–Kispest-Honvéd, Videoton–MTK Hungária, Debrecen–Sopron, Győri ETO–Békéscsaba, Újpest–Dunaferr. Elmaradt mérkőzés a 2. fordulóból. Október 23., szerda: Zalaegerszeg–Békéscsaba.
NB I/B, 13. forduló: Vasas–Újpest FC Fót 0-0, Kecskemét–Monor 3-0, Diósgyőr–Büki TK-Bükfürdő
0-0, Szolnoki MÁV–Kaposvári Rákóczi 0-1 (0-0), Balassagyarmat–Celldömölk 5-0 (2-0), Haladás–Tatabánya 3-0 (1-0). REAC–PMFC 1-2, Hévíz–Nyírség 2-1, BKV Előre– Százhalombatta 1-4. A Pápa–Demecser találkozó elmaradt.
Putyin váratlan döntést hozott, ez mindent megváltoztat
