A világelső Hewitt elődöntős

MTI
2002. 11. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi teniszezők szezonzáró versenyén, a 3,7 millió dollár összdíjazású sanghaji Mesterek Kupáján az október végi párizsi torna óta csípősérüléssel bajlódó Andre Agassi visszalépett. A két veresége miatt amúgy is búcsúzó amerikai világsztár helyett a tartalékként Kínában tartózkodó svéd Thomas Johansson lépett pályára a biztos elődöntős svájci Roger Federer ellen.
A Vörös csoportban a spanyol házirangadó, a Moyá–Costa mérkőzés színvonalas csatát hozott. Pedig a már biztos elődöntős Moyának nem volt létfontosságú a győzelem, igaz, a veretlenség megőrzése mellett az érte járó 120 ezer dollár is megfelelő motivációt jelenthetett számára. Costa ugyan alaposan megszorította barátját, de nem tudta legyőzni, így kiesett.
A spanyol szurkolóknak nem kellett sokáig szomorkodniuk Albert Costa búcsúja miatt, ugyanis Ferrero alig másfél óra alatt kiharcolta, hogy az ibériai országot ketten képviseljék az elődöntőben. A csütörtökön Andre Agassit legyőző 22 éves játékos végig nyugodtabb volt a nyitó körben szintén az amerikai sztárt felülmúló Novaknál, s rendre jobban élt nála a kínálkozó lehetőségekkel, így biztos, hogy vasárnap lesz spanyol döntőse a Mesterek Kupájának. Ferrero ellenfele ugyanis szombaton Carlos Moyá lesz a legjobb négy között.
Vörös csoport, 3. forduló: Moyá (spanyol)–Costa (spanyol) 7:6 (9-7), 3:6, 6:4. A csoport végeredménye: 1. Moyá (spanyol) 3 győzelem, 2. Hewitt (ausztrál) 2, 3. Costa (spanyol) 1, 4. Szafin (orosz) 0. Arany csoport, 3. forduló: Ferrero (spanyol)–Novak (szlovák) 7:5, 6:3, Federer (svájci)–
Johansson (svéd) 6:3, 7:5. A csoport végeredménye: 1. Federer (svájci) 3, 2. Ferrero (spanyol) 2, 3. Novak (cseh) 1, 4. Agassi (amerikai) 0, 5. Johansson (svéd) 0.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.