A Deportivo–Real Madrid öszszecsapás évek óta rangadónak számít a spanyol bajnokságban, és a csapatok rendre pazar előadást nyújtanak. Nos, az ideit biztos nem fogják az emlékezetes mérkőzések között emlegetni. A bajnokság 8. fordulójában ugyanis a két gárda meglehetősen unalmas, gól nélküli kilencven percet hozott össze. Mentségükre szóljon, hogy a szakadó eső teljesen feláztatta a játékteret, a játékosok bokáig gázoltak a vízben, számos passz akadt el a pocsolyákban. A Real ezzel a 0-0-lal immár hat mérkőzés óta – beleszámolva a Bajnokok Ligáját is – nyeretlen, ettől függetlenül az edző, Vicente Del Bosque elégedett volt.
Kollégája, a Depor-mester Javier Iruerta egy elszalasztott szabadrúgás miatt kesergett: – Victor a kapufát találta el szabadrúgásból. Ez volt a legnagyobb gólszerzési lehetőségünk, mert valójában nem játszottunk pontosan a Real kapuja előtt.
Eközben a Mallorca sorrendben ötödször győzött a bajnokságban, Walter Pandiani mesterhármasával a Valladolid otthonában nyert 3-1-re. A „szigetlakók” ezzel a sikerrel már a másodikak a tabellán.
Angliában a Liverpool megerősítette vezető helyét, a „vörösök” Michael Owen duplájával a West Ham ellen nyertek 2-0-ra, és ez sorrendben a hetedik sikerüket jelentette. A tréner, Gerard Houllier szerint játékosai a Valencia ellen elszenvedett hétközi vereség miatt önmaguknak akartak bizonyítani.
– A srácok alaposan megleptek ezzel a teljesítménnyel, komolyan mondom, nem gondoltam volna, hogy a Valencia elleni meccs után így fognak játszani. Pazar futball volt – jelentette ki elégedetten Houllier.
Miközben a Liverpool remekelt, addig a Manchester United sokáig kínlódott az Old Traffordon. A Southampton nem adta olcsón a bőrét, ám öt perccel a vége előtt Forlan betalált, és az MU 2-1-re győzött.
Németországban a BL-döntős Bayer Leverkusen odahaza szenvedett 1-0-s vereséget a Stuttgarttól. A Ferencváros UEFA-kupa-ellenfele Meissner góljával győzött. A Cottbus Lőw Zsolttal a soraiban újfent elbukott, ezúttal a Schalke verte a keletnémet együttest 1-0-ra.
Eredmények. Német bajnokság, 11. forduló: Dortmund– Hamburg 1-1, Leverkusen–Stuttgart 0-1, Rostock–Kaiserslautern 2-2, Hannover–Wolfsburg 3-1, 1860 München–Bielefeld 3-1, Nürnberg–Mönchengladbach 2-1, Cottbus–Schalke 0-1. Bochum– Hertha 3-0, Bremen–Bayern München 2-0. Az élcsoport állása: 1. Bayern München 23 pont, 2. Dortmund 21, 3. 1860 München 20 (18-13), 4. Bremen 20 (21-19), 5. FC Schalke 19, 6. Bochum 17.
Angol bajnokság, 12. forduló: Birmingham–Bolton 3-1, Liverpool–West Ham United 2-0, Manchester United–Southampton 2-1, West Bromwich–Manchester City 1-2, Fulham–Arsenal 0-1, Tottenham–Chelsea 0-0, Blackburn– Aston Villa 0-0, Leeds–Everton 0-1, Charlton–Sunderland 1-1. A Newcastle–Middlesbrough találkozót hétfőn játsszák. Az élcsoport állása: 1. Liverpool 30 pont, 2. Arsenal 26, 3. Manchester United 22, 4. Chelsea 20 (20-12), 5. Tottenham 20 (17-16), 6. Everton 20 (15-15).
Olasz bajnokság, 8. forduló: Udinese–Bologna 0-0, Torino– Brescia 0-2, AC Milan–Reggina 2-0, AS Roma–Perugia 2-2, Atalanta–Piacenza 2-0, Como–Internazionale 0-2, Empoli–Lazio 1-2, Modena–Juventus 0-1. Az élcsoport állása: 1. Internazionale 19, 2. Milan 16, 3. Juventus 15, 4. Lazio 14, 5. Bologna 12, 6. AS Roma 10.
Spanyol bajnokság, 8. forduló: Atletico Madrid–Rayo Vallecano
2-0, Valladolid–Mallorca 1-3, Deportivo La Coruna–Real Madrid
0-0. Athletico Bilbao–Celta de Vigo 2-1, Espanyol–Valencia 0-1, Osasuna–Huelva 0-1, Real Betis–Malaga 3-0, Villarreal–Real Sociedad 0-1. A többi mérkőzés lapzártakor még tartott. Az élcsoport állása: 1. Real Sociedad 20, 2. Valencia 17, 3. Mallorca 15, 4. Celta Vigo 14, 5. Betis 13 (16-9), 6. Real Madrid 13 (14-8).
*
Totóeredmények: 1, 2, x, 1, 2, 1, x, 1, x, 2, 2, 2, +1-es 1.
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
