-LABDARÚGÁS-
Napra pontosan három hónapja, szeptember elsején mérkőzött meg egymással legutóbb a két csapat. Akkor az Üllői út volt a helyszín, s bizony nem mindig, és nem elsősorban arról szólt a kilencven perc, ami miatt közel kilencezren mentek ki akkor a Fradi-pályára. Rendkívül, túlzottan is feszült légkör jellemezte az összecsapást, amelyet két piros lap színesített: Dragónernek és Jezdimirovicsnak mutatta fel Bede bíró, aki egyébként a holnapi találkozót is dirigálja. A „tanévkezdés” az MTK-nak sikerült, 1-0-ra nyert Zavadszky góljával. Akkor egy ponttal vezetett a Fradi az MTK előtt. Azóta változott a tabella állása, jelenleg a kékek állnak jobban, hat pont az előnyük a zöld-fehérekkel szemben, akik azonban egy meccsel kevesebbet játszottak. (A Kispest elleni találkozót december 6-án rendezik meg a Bozsik-stadionban.)
A 185. örökrangadó lesz a holnapi, s ezúttal sem valószínű, hogy barátságos labdázgatással telik majd az idő. Egyrészt, mert az ilyesmi sohasem jellemezte a két együttes egymás elleni mérkőzéseit, másrészt pedig, mert a meccs – a tabellán: 1. MTK. 2. Ferencváros – hatpontos. Így véli ezt Egervári Sándor, az MTK mestere is.
– Bármelyik csapat is fejezi be győzelemmel az évet, mindenképpen bravúr kell neki a sikerhez. A vendégeink számára az a tét, hogy a nyomunkban maradjanak, számunkra pedig az, hogy sikerül-e megnyugtató előnyt szerezni. Nem három-, hanem hatpontos meccs ez, éppen ezért azt kértem és kérem a játékosaimtól, hogy tökéletes összpontosítással játsszanak. Ha így lesz, nyerhet a csapatom, de szeretném még egyszer hangsúlyozni: a győzelemért keményen meg kell dolgozniuk a játékosoknak.
Az MTK három olyan futballistát – de egyet mindenképpen – kénytelen nélkülözni, akikre nagy szüksége lenne a pályán.
– Illés Béla megkapta a harmadik sárga lapját, a lehető legroszszabbkor, a legfontosabb meccs előtt, így csak néző lehet holnap. Kérdéses Rednic és Szmiljanics játéka is, az ő szerepeltetésükről nem én döntök, hanem az orvos.
A Ferencváros újabb – igaz, kínkeserves, hosszabbításos és tizenegyesrúgásos – Magyar Kupa-sikeren van túl, még kedden a Kaposvárt győzte le.
– Fáradtan mozogtak a játékosok, ezért úgy döntöttem, hogy egy nap pihenőt kapnak, mert az MTK ellen fizikailag és gondolkodásban egyaránt friss futballistákra van szükség a győzelemhez.
Garami ezzel ki is mondta, mit vár a Hungária körúti találkozótól, a Ferencváros edzője három, vagy ha úgy tetszik, hat pontot remél.
– Ha az MTK nyomában akarunk maradni, meg kell nyernünk a meccset. Nehéz lesz, s nem csupán azért, mert idegenben játszunk, hanem mert az ellenfelünk lendületben van, kitűnő őszt tudhat maga mögött. Azon túl, hogy reménykedünk a sikerben, mindent meg is teszünk érte, ezt megígérhetem.
A FTC-ben Dragóner megpróbálkozott ugyan a mozgással, de Garami inkább afelé hajlik, hogy nem számíthat rá. Végleges összeállítást tegnap délben még nem tudott mondani, abban azonban biztos, hogy „ha kell, vért izzadunk, de megszerezzük a győzelmet”.
***
A 17. forduló műsora. Ma: Sopron–Kispest-Honvéd 13 óra, vezeti: Kiss B. Dunaferr–Siófok 13, v.: Világi. Zalaegerszeg–Újpest 13, v.: Szarka. Videoton–Békéscsaba 14, v.: Fábián. Debrecen–Győri ETO 18, v.: Hajdó. Holnap: MTK Hungária–Ferencváros, Hidegkuti-stadion 17, v.: Bede.
***
Igazolás. Két és fél éves szerződést kötött a Ferencváros labdarúgócsapatával Thomas Sowunmi. A 24 éves válogatott csatár dunaújvárosi megállapodását a liga bontotta fel, mivel a klubja nem fizette ki számára a járandóságát. A támadó a tavaszi idénytől lép pályára új csapatában.
Büntetés. Az UEFA fegyelmi bizottsága 27 ezer svájci frankos (4,24 millió forint) büntetést szabott ki a Ferencvárosra a Stuttgart elleni UEFA-kupa-visszavágón történtek miatt. A csapat két kapusa, Szűcs Lajos és Udvarácz Milán egy, illetve két találkozóra szóló eltiltást kapott, miután a lefújást követően megsértették a ciprusi bírót. (MTI)
Súlyos büntetést szabott ki a FIFA a PSG csapatára a Real Madrid elleni meccse előtt
