Rangadó játék és nézők nélkül

Pénteken és szombaton a 13. fordulót rendezték meg a labdarúgó NB I-ben – szerény érdeklődés mellett. (Dunaújvárosban gyakorlatilag üres lelátók előtt mérkőzött a Dunaferr és a Debrecen.) Az egykoron rangadónak nevezett MTK–Újpest találkozón is hiányoztak a nézők, de a nagyobb baj talán az, hogy a játék is hiányzott. A Békéscsaba a huszonnegyedik órában talált magára, s győzte le Keresztúri három góljával az esélyesebb Zalaegerszeget, míg az élmezőnyben tanyázó Győr idegenben nem bírt a Sopronnal. Az már pénteken este eldőlt, hogy Székesfehérváron tovább mélyül a válság, a Videoton ugyanis hazai pályán kikapott a Siófoktól.

Róth Ferenc
2002. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- LABDARÚGÁS -

A minden szezon előtt szép reményekkel és ígéretekkel rajtoló Videoton hazai pályán 4-2-re kikapott a Siófoktól. A felújítás alatt álló sóstói stadion alig kétezres közönsége nehezen viselte el a csapat újabb kudarcát, a hatodikat ebben az idényben. A vereség után az öltözők környékét megszállta az a néhány, még kitartó fanatikus, aki az elégedetlenségét a szavakon túl azzal is kifejezte, hogy megdobálta és betörte az ablakokat. Aki kicsit is ismerős a fehérvári futballviszonyok között, az tudhatja, hogy arrafelé már esztendők óta gondok és viták kísérik a futball létét. (Pedig mennyi minden szépet ígértek ott már a kilencvenes évek második felében is, hogy aztán egyetlenegyet se váltsanak valóra.) A Siófoktól elszenvedett vereség után kritikus pontszámmal, veszélyes helyzetbe került a Videoton, s ha hozzászámoljuk, hogy a hét végén a Megyeri útra látogatnak, nem sok reménye lehet Várhidi Péter csapatának a felzárkózásra. Apropó, Várhidi. Sokan vennék örömmel, ha a tavaly még éltetett szakember távozna a városból. Az edző úgy véli, nem rajta múlik a rossz szereplés. Ha a vezetők mégiscsak elégedetlenek vele – ahogy nyilatkozta –: „majd szólnak…”
Mindenesetre furcsa ellentmondás, hogy miközben épül az új stadion, lassacskán megszűnik a minőségi labdarúgás a városban.
Ha már az Újpestet említettük az imént, a lilák 1-0-s vereséget szenvedtek a Hungária körúton az MTK-tól. Ez önmagában még nem is lenne szenzáció, a lendületben és jó formában lévő kék-fehérektől ki lehet kapni. Azonban az a játék, amivel a két csapat büntette maradék szurkolóit, nem elfogadható. Ha nem ejthetnénk szót Ferenczi jól eltalált, s mindjárt három pontot érő lövéséről, akkor bizony nehéz lenne bármit is írni a „rangadóról”. Mert ez a kilencven perc a múltbéli, emlékezetes mérkőzéseknek a megcsúfolása volt. Ez azonban feltételezhetőleg kevéssé érdekli az MTK-t. Megvan a három pont, továbbra is a tabella élén áll a csapat. Az más kérdés, hogy ilyen meccsek után szokták írni – s joggal –: „nézhetetlen”.
A forduló meglepetését a Békéscsaba vagy – ha úgy tetszik – a Zalaegerszeg szolgáltatta. Az előbbi azzal, hogy a „semmiből” tudott nyerni, az utóbbi pedig azzal, hogy az őszi kupaszereplés – kupasokk – után képtelen talpra állni s azt nyújtani, ami miatt oly népszerű volt az ősz elején Bozsik Péter és csapata. Maradéktalanul boldog az a Keresztúri András lehetett a 3-1-es békéscsabai meccs lefújása után, aki saját magát lepte meg jó játékkal és három góllal a 35. születésnapján.
Sopronban és Dunaújvárosban döntetlenre adták a mérkőzéseket a csapatok. A négy érintett együttes közül feltehetőleg a Dunaferr volt a legelégedetlenebb. Egyrészt azért, mert a néhány éve még a nemzetközi kupában szereplő hazaiak távol vannak akkori önmaguktól, másrészt pedig azért, mert a Debrecen ellen – akárcsak a legutóbbi összecsapásukon – a rendes játékidőn túl, a 94. percben szerzett gól jelentette azt, hogy kénytelenek beérni a döntetlennel.

AZ ÁLLÁS
1. MTK 13 10 1 2 30-13 31
2. Ferencváros 12 8 2 2 24-9 26
3. Győr 13 7 3 3 25-15 24
4. Debrecen 13 6 5 2 30-23 23
5. Újpest 13 7 1 5 28-20 22
6. Siófok 13 6 3 4 20-18 21
7. Zalaegerszeg 13 5 3 5 24-23 18
8. Sopron 13 3 4 6 16-21 13
9. Dunaferr 13 3 4 6 20-26 13
10. Videoton 13 2 5 6 12-22 11
11. Kispest 12 1 3 8 15-32 6
12. Békéscsaba 13 2 – 11 18-40 6

A 13. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYVE

BÉKÉSCSABA–ZALAEGERSZEG 3-1 (1-0). Békéscsaba, 2500 néző, vezette: Saskőy. BÉKÉSCSABA: Fekete – Lapsánszki, Grujics, Szilveszter – Szeverényi, Bánföldi, Gavrilovics (Megyesi, 90.), Vincze Z. – Tóth Gy., Keresztúri (Szabó S., 91.), Miculescu (Hoffmann, 88.). Vezetőedző: Garamvölgyi Lajos. ZALAEGERSZEG: Turi – Kocsárdi, Urbán, Budisa, Szamosi – Babati (Sabo, 67.), Molnár, Balog Cs., Egressy – Faragó (Koplárovics, 75.), Kenesei. Vezetőedző: Bozsik Péter. Gólszerzők: Keresztúri (38., 59. – 11-esből, 82.), illetve Egressy (50.).
DUNAFERR–DEBRECEN 2-2 (0-1). Dunaújváros, 1000 néző, vezette: Ábrahám. DUNAFERR: Bita – Salamon, Éger, Kiss Gy. – Bükszegi (Nikolov, 60.), Lengyel, Zováth, Balaskó (Buzás, 71.), Rósa D. (Kóczián, 91.) – Sowunmi, Alex. Vezetőedző: Tornyi Barnabás. DEBRECEN: Tomic – Bernáth, Flavio Pim, Máté – Dombi (Kerekes, 46.), Habi, Sándor T., Böőr, Selymes – Bajzát, Kiss Z. (Vincze, 82.) Vezetőedző: Szentes Lázár. Gólszerzők: Kiss Gy. (54.), Buzás (82.), illetve Kiss Z. (42.), Máté (94.).
SOPRON–GYŐRI ETO 0-0. Sopron, 3000 néző, vezette: Arany. SOPRON: Farkas – Fehér, Szabados, Horváth R. – Perger (Orabinec, 65.), Pintér, Somogyi, Javrujan (Majoros, 46.), Tóth I. – Tóth M., Sira. Edző: Komjáti András. GYŐRI ETO: Sebők – Baranyai (Kartelo, 65.), Karabatic, Böjte – Peric, Jovanovic, Szanyó, Németh, Hucika – Nicsenko (Baumgartner, 82.), Weitner (Herczeg, 59.). Vezetőedző: Tamási Zsolt.
MTK–ÚJPEST 1-0 (0-0). Hidegkuti-stadion, 3000 néző, vezette: Juhos. MTK: Hajdu – Molnár (Andronic, 46.), Komlósi, Szmiljanics, Elek – Czvitkovics (Madar, 88.), Zavadszky, Jezdimirovics, Rednic – Juhász (Ferenczi, 46.), Illés. Vezetőedző: Egervári Sándor. ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi, Korolovszky, Tamási, Juhár – Simek (Németh, 60.), Kunzo, Rósa H. (Farkas, 69.), Tchur – Kovács, Horváth (Sloncik, 76.). Vezetőedző: Szabó András. Gólszerző: Ferenczi (85.).
Pénteken játszották: Videoton–Siófok 2-4 (1-2).
A Kispest–FTC mérkőzést december 6-ra halasztották.
GÓLLÖVŐLISTA. 11 gólos: Illés (MTK). 10 gólos: Sumudica (Debrecen). 8 gólos: Kenesei (ZTE). 7 gólos: Horváth F. (Újpest), Kovács Z. (Újpest), Tóth M. (Sopron), Zavadszky (MTK). 6 gólos: Alex (Dunaferr), Ferenczi (MTK), Keresztúri (Békéscsaba), Piroska (Kispest), Tököli (FTC).
KÖVETKEZIK a 14. forduló. November 8., péntek: Ferencváros–Békéscsaba. November 9., szombat: Zalaegerszeg–Sopron, Siófok–Kispest-Honvéd, Debrecen–MTK Hungária, Győri ETO–Dunaferr, Újpest–Videoton.
NB I/B, 15. forduló: Pápa–Celldömölk 0-1, Diósgyőr–Fót 2-1, Balassagyarmat–Pécsi MFC 0-0, Százhalombatta–Tatabánya 2-1, Szolnoki MÁV–Monor 3-0, Kecskemét–Büki TK 0-3, Haladás–Demecser 4-1, REAC–Hévíz 3-2, BKV Előre–Kaposvár 2-0, Vasas–Nyírség Spartacus 1-1. Az élcsoport állása: 1. Pécs 32 pont, 2. Büki TK 30, 3. Diósgyőr 29.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.