Tornahírek a debreceni csúcs előtt

2002. 11. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

ANemzetközi Tornaszövetség (FIG) athéni kongresszusán a magyar küldöttség tagjai szót váltottak Jackie Fie asszonnyal, a FIG női technikai bizottságának elnökével. A szakember nem volt a legjobb kedvében. „Évek óta fáj a hátam. Az orvosok szerint kisebb gerincműtétre volna szükség, ami elkerülhetetlennek látszik, mert már a járás is nehezemre esik. Ma még nem tudom, hogy vállalkozhatom-e a magyarországi utazásra, de ha az orvosom nem tiltja meg, feltétlenül elmegyek Debrecenbe.”
*
A hagyományos fizikoterápiás kezelés mellett egy újabb, a világversenyeken eddig nem látott újdonsággal rukkol elő a szervezőbizottság egészségügyi csapata. Két relaxációs matrac áll majd a sportolók rendelkezésére, a stressz levezetését, a testi-lelki regenerálódást segítik.
*
Bár a vb versenyei a Főnix-csarnokban zajlanak, a szervezőknek több olyan teremről kellett gondoskodniuk, ahol a csapatok a rajt előtt és az egyes versenynapok között edzhetnek. A választás négy debreceni iskolára esett, amelyekben a tornaterem elfoglalása némiképpen felborítja ugyan a tanórák rendjét, viszont a gyerekek közelről láthatják a legjobb tornászokat.
*
Noha egy tornászversenyen csak a nők talajgyakorlata alatt szól a zene, ez nem jelenti azt, hogy a vb-n nincs szükség zenei aláfestésre. Hamza István versenyigazgató elmondta: a világbajnokságra négy különböző zenei blokkal készülnek. A bevonulózene szól a megnyitón egészen addig, amíg a közel 60 ország delegációja felvonul, ennek rövidített változata pedig akkor, amikor a szerekhez vonulnak a versenyzők. Az úgynevezett átvonuló zene alatt cserélnek szereket a tornászok, és ekkor csendül fel a melegítés alatti zene is, amely versenyzőként 30 másodperc hosszúságú.
*
„Egyértelműek és szigorúak a FIG szabályai, így remélhetőleg nem kell foglalkoznunk a doppingkérdéssel – mondta dr. Pikó Károly, a vb egészségügyi igazgatója, aki a tavalyi ifjúsági atlétikai vb-n hasonló tisztet töltött be. – Egyértelmű a szabály abban, hogy a doppingvizsgálat megtagadása önmagában is doppingvétség, abban pedig szigorú, hogy a vizsgálatra kijelölt versenyző az úgynevezett hívólap aláírása után egy percig sem maradhat egyedül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.