-OLIMPIA-
A negyvennyolc esztendős orvos és klinikaigazgató a huszonöt évvel idősebb, 1992 óta hivatalban lévő Walther Trögert váltotta az elnöki poszton. A választás során kemény párbaj volt közöttük, végül a szavazás 69:65 arányban dőlt el Steinbach javára. A küldöttek a hivatásos sportfunkcionárius mintapéldányának számító Tröger helyett a menedzseri jelszavakat hangoztató Steinbach mellett álltak ki, mert szerintük ő harmonikus viszonyt teremthet az olimpiai bizottság és a sportszövetség (DSB) között. Tröger erre nem volt képes, ami komolyan veszélyeztette a németek esélyeit a 2012-es nyári játékok megrendezéséért folyó versenyben.
A jelek szerint most lezárul egy fejezet. Az 1953 óta hivatásos sportvezető Tröger a kritikák ellenére kitartott amellett, hogy képtelenség új dolgokat kitalálni. „Jellemző, hogy a NOK mindössze egyetlen olyan támogatóval rendelkezik, az Adidasszal, amelyik a tőzsdén is képviselteti magát” – szögezte le Steinbach, aki a gazdasági élethez fűződő kapcsolatok határozott kiépítését jelölte meg fő feladatként. A szervezet mérlege az ő igazát támasztja alá, a költségvetésben mutatkozó hiányt (1,7 millió márka) például már négy esztendővel ezelőtt is csak az NDK olimpiai bizottságától „örökölt” pénzből lehetett eltüntetni. Steinbach első nyilatkozatában kijelentette, hogy az olimpiai bizottságot szolgáltatási vállalattá akarja átalakítani, fokozva az együttműködést a politikai élet képviselőivel és a gazdasági vállalkozásokkal. A Saar-vidéki ortopéd sebész soha nem hanyagolta el a versenyzőkhöz fűződő kapcsolatait, 1996-ban Atlantában ő volt a német olimpiai küldöttség orvosa, 2000-ben Sydneyben pedig a delegáció vezetője. Tagja annak a válogatóbizottságnak, amely az olimpiai rendezésért versengő német városok felkészültségét vizsgálja. „Örömmel tapasztaltam, hogy az emberek egyetértenek az olimpiai játékok rendezésében” – hangoztatja az új NOK-elnök, aki január közepén tesz bemutatkozó látogatást Lausanne-ban a NOB-elnök Jacques Rogge-nál.
Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
