Új sikersorozat kezdődhet

A magyar férfi sakkválogatott utoljára 1978-ban, Buenos Airesben nyerte meg a sakkolimpiát, ám akkor kevesebb pont kellett az elsőséghez, mint most az ezüstéremhez. A bledi olimpián a magyar és az orosz válogatott kiemelkedett a mezőnyből, s ha a rendkívül fiatal magyar együttes rutinosabbá válik, a nagy riválist is megelőzheti.

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 11. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Sakk –

Ünnepelni hívta a sajtó képviselőit a sakkszövetség, hiszen hasonló sikerre huszonkét esztendeje nem volt példa. Ráadásul nem csupán a férficsapat szerepelt eredményesen, hanem a női is. Az elmúlt időszakban a mostani 5. helyezés a legjobb teljesítmény, pedig az Élő-pontszámok alapján csupán a 13. helyre rangsorolták a női válogatottat.
Okkal ünnepelnek tehát az érintettek, ám talán még az ezüstéremnél is fontosabb, hogy a siker az öszszefogás eredményeként született meg. Ez pedig az utóbbi évtizedekben ritka vendég volt a sakkválogatott háza táján…
A férfiak kapitánya, Kállai Gábor elsősorban azt emelte ki, hogy a csapat tagjai egyéni érdekeik elé helyezték a válogatott eredményességét.
– A generációváltásra régóta szükség volt, s most jött el az a pillanat, hogy az egykori sikercsapatot teljesen felválthatta az új korosztály, amely ráadásul fiatal, s remélhetőleg még rengeteget fejlődik – mondta Kállai Gábor. – Természetesen bennünket is értek kellemetlenségek, hiszen betegség vagy más ok miatt előfordult, hogy változtatni kellett a tervezett összeállításon, de ilyenkor mindenki zokszó nélkül vállalta a többletterhet. Szerencsénk is volt, hiszen Ács Péter éppen az utóbbi hetekben érett világklasszissá, s ezt Bledben is bizonyította.
A szlovén városban a magyar játékosok az ötvenhat játszmából mindössze egyet veszítettek el, amely önmagában is dicséretes.
Ács Péter éppen egy olyan partit elevenített fel a beszélgetés során, amelyikben fikarcnyi esélyt sem látott a vereség elkerülésére, mégis a reménytelennek tűnő helyzetben addig küzdött, amíg az ellenfél nem hibázott, s a fél pontot nem tudta megmenteni.
Az egyetlen vereséget elszenvedő Gyimesi Zoltán sem restelkedett, hiszen utólag is úgy érzi, előre mindenki kiegyezett volna ezzel az egy vereséggel. A kapitánynak külön megköszönte, hogy akkor a következő fordulóban is lehetőséget adott neki, s egy gyors győzelemmel nemcsak a saját önbizalmát állította helyre, de a csapatnak is segített.
Lékó Péter – aki annak ellenére vállalta, hogy tizenegy fordulóban üljön asztalhoz, hogy a gyorsított végjátékú lebonyolítási rendszert nem kedveli – a Kaszparov elleni találkozóját elevenítette fel. Az orosz világsztár kirobbanó formában játszott Bledben, hiszen hatszor győzött, s csak háromszor kellett fél ponttal beérni a mérkőzései végén. De csupán a szerencséjének, no meg a rövidített játéknak köszönheti, hogy Lékó ellen megőrizte a veretlenségét.
– Kaszparov mindenáron a győzelemre tört, miután látta, hogy Ruck Róbert győzelmének köszönhetően vesztésre áll az orosz csapat – elevenítette fel a történteket a magyar nagymester. – Egy váratlan megoldás után úgy tűnt, előnybe is kerül, de ezt sikerült kivédekeznem, sőt a végén nyerési esélyem volt. A teremben mindenki látta, mi lenne a győztes lépés, de sajnos, abban a feszült pillanatban én nem vettem észre, s mivel időm nem volt a hoszszabb gondolkodásra, hát mást léptem, így maradt a döntetlen.
A következő hetekben Lékó Péter pihenni szeretne, hogy aztán januártól teljes erővel a Kramnyik elleni egyéni világbajnoki döntőre koncentrálhasson. Egyelőre nem dőlt el, hogy a páros mérkőzést mikor és hol rendezik, de reményeink szerint Budapest is szóba jöhet a mérkőzés házigazdájaként. A tegnapi eseményen jelen lévő sportminiszter, Jánosi György, elmondta, hogy a világversenyek megrendezéséhez biztosított állami támogatás mellett szponzorok felkutatásával és bevonásával szeretne segíteni a kormány. Miután csak a pénzdíj kétmillió dollár, nem lesz könnyű feladat a rendezési jog elnyerése, ám kétségtelen, Magyarországnak és a hazai sakkozásnak óriási reklámot jelentene a viadal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.