Zöld-fehér vízválasztó

- Kézilabda -

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 11. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy héttel a férfi Szuperkupa után (a Bajnokok Ligája-döntős Fotex-Veszprém második lett) a nők csúcstornája következik, a Herz-FTC-vel. A csapat – akárcsak a Veszprém – a BL-döntővel érdemelte ki a meghívást, s hogy még teljesebb legyen a párhuzam, ugyancsak a BL-t megnyert együttes otthonában, a macedóniai Szkopjéban szerepel a viadalon.
A férfiaknál a német Magdeburg a magyar bajnokkal szemben a Szuperkupát is elhódította. A 31-30-as vereség miatt a veszprémiek szomorúak voltak, hasonló eredmény esetén viszont aligha lenne elkeseredett Németh András vezetőedző. A döntőbe jutás ugyanis annyit jelentene, hogy a zöld-fehéreknek sikerült kikapaszkodniuk abból a gödörből, amelybe egy hónappal ezelőtt kerültek, s a csapatot nyolc esztendeje irányító Németh András sem fontolgatná távozását a kispadról.
A Dunaferrtől hazai pályán, majd a Győrött elszenvedett súlyos vereséget követően ugyanis a mester egy hónapnyi türelmi időt adott magának és a játékosainak. Úgy érezte, érzi, hogy a Szuperkupán kell kiderülnie, tud-e még hatni a kissé elkényelmesedett sztárokra.
A megszokottól eltérően ezúttal nem a túlélés szándékával utazik a macedón fővárosba a csapat, azaz nem csupán ma, a mérkőzés napján érkezik meg a helyszínre, már pénteken repülőre ült az együttes. Az FTC a szombati elődöntőben az EHF-kupát májusban a Győr ellenében elhódító dán Ikast Bordinggal találkozik. A nagy hírű ellenfél a nyáron teljesen átalakult, így szinte ismeretlen az FTC vezetőedzője előtt. Nehezíti a Ferencváros helyzetét, hogy a jobbátlövő, Brigovácz Nikolett vállműtéten esett át, így rá Szkopjéban nem számíthat Németh András. A másik ágon a Kometal Szkopje a KEK-győztes orosz Lada Toljattival csap össze; a két győztes vasárnap este mérkőzik meg a Szuperkupáért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.