- Súlyemelés -
Nem sokkal a Magyar Súlyemelő-szövetség szerdai elnökségi ülése után – amelyen egy versenyző indulását még megkérdőjelezték a sportág vezetői – eldőlt, hogy a krónikus ízületi bántalmakkal küszködő Likerecz Attila is indulhat a varsói csúcstalálkozón. A doppingvétség miatt korábban eltiltott, és az október eleji, kazinbarcikai Magyar Nagydíjon visszatért oroszlányi sportolótól Zsuga Imre szövetségi kapitány szerint nem várható kiemelkedő eredmény a rendkívül erős nehézsúlyú mezőnyben.
„Attila még utánpótlás korú versenyzőként fantasztikus eredményeket produkált, tehetségét senki nem vitatja – mondta a kapitány. – A sajnálatos eltiltás után nem sikerült igazán formába lendülnie, ráadásul fáj a csípője és a dereka is. A világbajnokság után pihenésre, rehabilitációra van szüksége, január végére remélhetőleg teljesen egészséges lesz. Egy maximálisan az olimpiai szereplésre összpontosító felkészülési terv szerint kell dolgoznia, nem szabad napi eredményeket kikényszeríteni belőle, ha így lesz, akkor Athénban bizonyíthatja a tehetségét.”
Likerecz Gyöngyi, Attila húga csuklóműtéte miatt hagyja ki a vb-t. A magyar súlyemelősport legnagyobb olimpiai reménysége szintén január végén, február elején kezdheti el a teljes értékű edzésmunkát.
Zsuga Imre úgy véli, Varsóban a női versenyek a kínai emelők sikereiről szólnak majd: „A kínaiaknál egy B válogatott kerettag is veszélyes az európaiakra.” A kínai dominancia mellett az indonéz, tajvani, thaiföldi, indiai sportolók előretörésére is számít a szakember. A mieinkről szólva kiemelte: a vb-ezüstérmes Krutzler Esztertől (69 kg) jelentős előrelépést vár, mert az edzéseken 250 kilogrammot meghaladó összteljesítményre is képes. A lökésben szintén vb-második kisbéri Varga Viktória (plusz 75 kg) a korábbi tervek szerint kihagyta volna a világbajnokságot, ám végül ott lesz a lengyel fővárosban.
„Varga Viki már negyedik éve minden jelentős versenyen elindult, szüksége lenne egy kis pihenésre – mondta Zsuga Imre. – Ráadásul a legkisebb időjárás-változásra influenzás tünetek jelentkeznek rajta, így gyakran beteg. Az egyesülete azonban újjáalakult, a kisbéri klubnak kellenek a jó eredmények, ezért úgy egyeztünk meg, hogy a vébén részt vesz, de a jövő évi Európa-bajnokságot kihagyja, ahogyan Krutzler Eszter sem lesz ott azon a versenyen.”
A szövetségi kapitány a hiányzókról is beszélt: úgy látja, az ólomsúlyú Stark Tibor valószínűleg már nem tudja folytatni a versenyzést, könyöksérülése ugyanis olyan súlyos, hogy mindmáig nem sikerült felépülnie belőle. Kovács Zoltán (105 kg) mostanában kezdte el újra az edzéseket, Feri Attila és Farkas Zoltán viszont a gyenge formája miatt marad távol a vb-től. Kecskés Zoltánt jelenleg a saját vállalkozásának gondjai foglalják le, egyelőre nem tud kellő időt fordítani a felkészülésére.
A varsói vb (november 19–26.) magyar résztvevői, nők: Ráki Henrietta (58 kg), Krutzler Eszter (69), Dankó Ilona, Laczi Katalin (mindkettő 75), Varga Viktória (plusz 75); férfiak: Tancsics László (56), Ehrlich György (85 kg), Diószegi Sándor (94 kg), Gyurkovics Ferenc (105), Likerecz Attila (plusz 105).
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
