Egy gól és kevés játék a rangadón

A 17. fordulóval befejeződtek a labdarúgó-bajnokság idei küzdelmei. Szombaton öt mérkőzést játszottak. A Zalaegerszeg–Újpest találkozó 3-3-as döntetlent hozott. Sok gól esett, szám szerint hat (4-2) a Sopron–Kispest kiesési rangadón is. Ezek közül négyet a házigazda ért el, s ezáltal a Kispest az utolsó helyen várhatja a folytatást. Székesfehérváron 3-1-re tudott nyerni a feltámadó Békéscsaba. Tegnapra maradt az örökrangadó, az MTK–FTC találkozó. A két rivális 185. alkalommal mérkőzött meg egymással.

Róth Ferenc
2002. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Labdarúgás -

Egyenlít az MTK? – ez volt a kérdés a mérkőzést megelőzően a szurkolók körében a lelátón. A számtanleckére az adott okot, hogy a két csapat eddigi találkozóik során a jelenlegi házigazda 71-szer hagyta el győztesen a játékteret, míg a zöldek 72 alkalommal diadalmaskodtak a párharc több mint 100 éves története során. A döntetlenek száma jelentéktelen, 41-szer volt, ami jelzi, mindkét fél döntésre kívánta vinni a dolgot a 90 percek során. Feltételezhetőleg így futott ki most is a pályára a vendégcsapat. Neki csak a három pont jelenthette azt, hogy az MTK nyomában marad, s akkor tavasszal még minden lehet…
A hangosanbeszélő meccs előtti handabandázásában csupán egyetlen olyan mondat volt, amely után mindenki gondolkodás nélkül tapsolt: Sándor Károly, a „Csikar” november 26-án ünnepelte 74. születésnapját. Isten éltesse még nagyon sokáig!
Ami a meccset illeti, az első negyedórában nem sok olyat láthatott a hatezer néző, amiről szólni, írni érdemes. Mielőtt azonban Bede játékvezető elindította volna a mérkőzést, láthatott a publikum egy kutyát. (Szigorúan négylábúról van szó.) A kezdő rúgást ugyanis egy fekete ölebbel végeztette el a gazdi, egy csinos, vörös hajú hölgy. Tapsot kapott. Hogy ő vagy a kutya, netán az ötlet – nem tudni…
Az igaziak – mármint a focisták – tiszteletére csupán jó negyedóra elteltével csattantak a tenyerek. Mármint a fradista tenyerek. A 18. percben ugyanis Gera szlalomozott be az MTK tizenhatosán belülre, Hajdu elévetődött, s a rajta felpattanó labdát, a csatár nyolc méterről fektében a kapuba lőtte.
Aztán fél órával később – több kihagyott MTK-helyzet után – egy újabb Hajdu–Gera randevú jelentett némi izgalmat az amúgy hajtós, de távolról sem magas színvonalú meccsen. A kapus rosszul talált el egy labdát, az pontosan Gera elé került, aki jó harmincötről lőtt az üres kapu – mellé…
A játékrész utolsó percében Kriston és Rednic szólalkozott öszsze a pályán, s ez a jelenet a második félidőre tökéletesen megváltoztatta az addig békés futballozást. A nem éppen feladata magaslatán álló Bede asszisztálása mellett egymást keresték – pontosabban egymásra vadásztak – a játékosok. Ez legjobban Komlósinak sikerült, aki a 61. percben hátulról „vágta el” Lipcseit, mire a játékvezető jogos pirosat mutatott fel neki.
A foci másodlagos volt ezekben a percekben, játékról, különösen folyamatosról végképp nem lehetett beszélni. Ahogy fogyott az idő, úgy lehetett érezni egyre jobban az MTK játékán a kapkodást, s érezni a három sárga lapja miatt az eltiltását töltő Illés Béla hiányát. A Ferencváros pedig az idő múlásával egyre mélyebben ásta be magát a saját kapuja elé, hogy onnan csak gyors kontrákra hagyja el a bunkert. A Ferencváros egy gólja három pontot jelentett a vendégcsapatnak, s azt, hogy ha pénteken legyőzi a Kispestet, úgy pontszámban utoléri az MTK-t, s jobb gólkülönbségével az élen várhatja a téli szünetet.

AZ ÁLLÁS
1. MTK 17 12 2 3 34-15 38
2. FTC 16 11 2 3 31-11 35
3. Újpest 17 9 3 5 37-26 30
4. Debrecen 17 7 8 2 34-25 29
5. Győr 17 8 3 6 28-23 27
6. Siófok 17 7 5 5 23-22 26
7. ZTE 17 7 4 6 33-29 25
8. Sopron 17 4 4 9 22-31 16
9. Videoton 17 3 6 8 16-27 15
10. Dunaferr 17 3 5 9 21-32 14
11. Békéscsaba 17 4 1 12 23-44 13
12. Kispest 16 3 3 10 21-38 12

A 17. forduló jegyzőkönyve
MTK–FERENCVÁROS 0-1 (0-1). Hidegkuti-stadion, 6000 néző, vezette: Bede. MTK: Hajdu – Molnár, Szmiljanics, Komlósi, Elek – Zavadszky, Czvitkovics (Dragan, 67.), Jezdimirovics (Juhász, 83.), Füzi Á. – Ferenczi, Rednic. Vezetőedző: Egervári Sándor. FERENCVÁROS: Szűcs L. – Balog, Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapics (Cheregi, 87.), Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli (Jovics, 83.), Leandro. Vezetőedző: Garami József. Gólszerző: Gera (14.). Kiállítva: Komlósi (61.).
ZALAEGERSZEG–ÚJPEST 3-3 (3-2). Zalaegerszeg, 7000 néző, vezette: Szarka. ZALAEGERSZEG: Turi – Kocsárdi, Budisa, Csóka, Szamosi – Ljubojevic, Molnár, Balog (Babati, 78.), Vincze – Faragó (Koplárovics, 78.), Sabo. Vezetőedző: Bozsik Péter. ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi (Simek, 60.), Korolovszky, Juhár – Tokody, Farkas, Sloncik, Kunzo (Tamási, 46., Simon, 87.), Rósa H. – Horváth F., Kovács Z. Vezetőedző: Szabó András. Gólszerzők: Sabo (17., 20., 39. – 11-esből), illetve Horváth F. (4., 60.), Kovács Z. (22.). Kiállítva: Simek (81.)
DEBRECEN–GYŐR 3-1 (2-1). Debrecen, 2500 néző, vezette: Hajdó. DEBRECEN: Tomics – Kiss, Flavio Pim, Szekeres, Selymes (Hanák, 76.) – Dombi, Habi, Sándor, Böőr (Sketiani, 50.) – Kerekes, Bajzát (Sumudica, 72.). Vezetőedző: Szentes Lázár. GYŐR: Sebők – Karabatic, Stark, Böjte (Kartelo, 52.) – Peric, Lakos, Németh, Baumgartner – Jancetic (Herczeg, 67.), Nicsenko, Weitner (Nagy, 46.). Vezetőedző: Tamási Zsolt. Gólszerzők: Bajzát (35., 43., 64.), illetve Nicsenko (44.).
VIDEOTON–BÉKÉSCSABA 1-3 (0-1). Székesfehérvár, 1000 néző, vezette: Fábián. VIDEOTON: Milinte – Sztanojevics, Pomper (Csató, 52.), Vilotics – Tímár, Némedi, Dvéri, Vasas – Szalai (Sorato, 38.), Terjék, Tóth N. (Róth, 52.). Vezetőedző: Várhidi Péter. BÉKÉSCSABA: Fekete R. – Tóth Gy. (Hoffmann, 90.), Grujics, Szilveszter, Udvari – Kovács N., Bánföldi, Lapsánszki, Vincze Z. (Megyesi, 75.) – Gavrilovics (Miculescu, 90.), Keresztúri. Vezetőedző: Garamvölgyi Lajos. Gólszerzők: Róth (88.), illetve Gavrilovics (31., 72.), Keresztúri (49.).
DUNAFERR–SIÓFOK 0-0. Dunaújváros, 800 néző, vezette: Világi. DUNAFERR: Németh V. – Salamon, Medics, Kiss Gy., Kóczián (Nikolov, 73.) – Rósa, Lengyel, Balaskó, Buzás – Bükszegi (Mészáros, 61.), Drobnjak (Dávid, 82.), Vezetőedző: Tornyi Barnabás. SIÓFOK: Németh G. – Pantics, Kuttor, Koller – Pusztai, Erős (Sipeki, 73.), Kovács P., Usvat (Juhász, 46.), Gaál – Csordás (Soós, 59.), Szabó Cs. Vezetőedző: Csank János. Kiállítva: Gaál (43.).
SOPRON–KISPEST 4-2 (3-1). Sopron, 2500 néző, vezette: Kiss B. SOPRON: Farkas B. – Csiszár, Szabados, Horváth R. – Fehér, Horváth A. (Somogyi, 51.), Majoros (Bausz, 83.), Pintér, Orabinec (Perger, 41.) – Javrujan, Tóth M. Vezetőedző: Komjáti András. KISPEST: Tóth J. – Dulca, Pandur, Babos – Laczkó, Dubecz, Bálint, Takács (Batrinu, 36., Borgulya, 72.) – Hercegfalvi, Bárányos, Sasu (Mészáros, 76.). Vezetőedző: Gujdár Sándor. Gólszerzők: Tóth M. (6.), Csiszár (15.), Javrujan (44.), Somogyi (71., 11-esből), illetve Bárányos (11.), Borgulya (81.).
Góllövőlista. 13 gólos: Illés (MTK), 11 gólos: Kovács Z. (Újpest), 10 gólos: Horváth F. (Újpest), Sumudica (Debrecen), 9 gólos: Kenesei (ZTE), Keresztúri (Békéscsaba), Tököli (FTC).
NB I/B. 19. forduló: Haladás–Pécsi MFC 1-1, Diósgyőr–Rákospalotai EAC 2-1, Balassagyarmat–Vasas 2-0, Tatabánya–Demecser 4-0, Kaposvár–Büki TK 3-1, Százhalombatta–Celldömölk 3-0, Szolnok–Fót 1-0, Kecskemét–Nyíregyháza 3-2, BKV Előre–Monor 4-1, Pápa–Hévíz 5-2. Az élcsoport állása: 1. Pécs 42 pont, 2. Büki TK 37, 3. Haladás 35 (31-13), 4. Diósgyőr 35 (42-27), 5. REAC 32 (33-23), 6. Balasagyarmat 32 (33-32).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.