Gipsszel zárult a foci

Róth Ferenc
2002. 12. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor néhány héttel ezelőtt találkoztunk Lázár Zoltánnal, sántikált ugyan, de elmondta, néhány nap múlva már elfelejti az egészet, s folytatja a felkészülést a nyári kettesfogat-hajtó vb-re. A sors mást akart, egy újabb rossz mozdulat után a világbajnok hajtó hónapokra elköszönt a baktól.
– Azt hittem, már november végére meggyógyul az a részleges térdszalagszakadás, amit egy baráti futballmeccsen szenvedtem el. Nem így történt, mert addig-addig sántikáltam otthon, amíg teljesen átszakadt, s orvoshoz kellett mennem – mondta Lázár.
Berkes professzor úr, a Sportkórház főigazgatója az azonnali műtét mellett döntött, két órán át operálta a hajtó térdét.
– Úgy gondoltam, hogy már a műtét másnapján hazajöhetek, de jobbnak látták az orvosok, ha néhány napot még a kórházban maradok. Fekvőgipszet kaptam, de képtelen vagyok egy helyben maradni, így aztán több időt töltök a lovaim körül az istállóban, mint az ágyban.
Ha megfelelő ütemben gyógyul Lázár térde, akkor karácsonyra már megszabadul a gipsztől, s az új évet ismét a bakon kezdheti.
– Szerencse, hogy most történt a baleset, s nem a versenyidény közben. A professzor úr szerint három hónap kell a gyógyuláshoz, tehát tavaszra tökéletes lesz a lábam.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.