Ötjátszmás küzdelemben kikapott az ötödik helyen kiemelt Carlos Moyá az ausztrál nyílt bajnokság 2. fordulójában. A spanyol kiesése az amerikai Mardy Fish ellen a férfi egyéni verseny eddigi legnagyobb meglepetése. A magyar hölgyek tegnap párosban voltak érdekeltek, Mandula Petra a svájci Gagliardival, Marosi Katalin az amerikai Reevesszel az oldalán jutott a legjobb 32 közé.
Néhány napon belül kétszer is legyőzte a világranglista 77. helyén álló amerikai Fish a spanyol Moyát (legutóbb a múlt héten Sydneyben). A mérkőzésen a második játszma végén következett be a fordulat, amikor Fish rövidítést harcolt ki, és nyert a rövidítésben. Ezután Moyá egyre rosszabb helyzetbe került, végül a döntő szettet simán, 6:2-re veszítette el.
Kiesett az orosz Jevgenyij Kafelnyikov, akit a finn Jarkko Nieminen búcsúztatott ötjátszmás csata után. Kafelnyikov személye azért lehet érdekes, mert Melbourne 1999-es bajnoka tavaly még úgy nyilatkozott az Australian Tennis Magazine-nak: „Az év hátralévő részére egyetlen célom maradt: hogy Davis-kupát nyerjek. Ha sikerül, viszszavonulok.” Nos, Oroszország nyerte a Davis-kupát, Kafelnyikov azonban folytatta pályafutását. Az ausztrál bajnokságon azonban nem jutott messzire…
Ahogyan honfitársnője, Anna Kurnyikova sem. A manapság már inkább csak a szépsége, mint tudása miatt népszerű versenyző egyetlen játszmát tudott elvenni a belga Justine Henin-Hardenne-től.
Női egyéniben ma az egyetlen versenyben magyar is pályára lépett: magyar idő szerint a hajnali órákban Mandula Petra a negyedik kiemelt, belga Kim Clijsters ellen kísérelte meg a 32 közé kerülést.
Érdekesebb eredmények. Egyéni, 2. forduló, férfiak: Agassi (amerikai, 2.)–Li (dél-koreai) 6:1, 6:0, 6:0, Ferrero (spanyol, 4.)–Lisnard (francia) 6:0, 6:4, 6:2, Costa (spanyol, 8.)–Draper (ausztrál) 6:4, 6:7, 6:2, 6:3, Nieminen (finn)–Kafelnyikov (orosz, 22.) 6:3, 6:3, 3:6, 4:6, 6:1, Fish (amerikai)–Moyá (spanyol, 5.) 3:6, 7:6, 6:4, 4:6, 6:2. Nők: Henin-Hardenne (belga, 5.)–Kurnyikova (orosz) 6:0, 6:1, Davenport (amerikai, 9.)–Tyuljaganova (üzbég) 6:7, 6:4, 7:5, V. Williams (amerikai, 2.)–Cargill (amerikai) 6:3, 6:0. Női páros, 1. forduló: Gagliardi, Mandula (svájci, magyar)–M. J. Martinez, Medina-Garrigues (spanyol) 6:3, 6:2, Marosi, Reeves (magyar, amerikai)–Grant, Pullin (dél-afrikai, brit) 7:5, 6:2.
Dühkitörés Strasbourgban: Von der Leyen sarokba szorítva
