Röviden

MTI
2003. 01. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tamási lemondott
Tizenöt és fél hónapos tevékenység után szerdán lemondott vezetőedzői posztjáról Tamási Zsolt, a Győr NB I-es labdarúgócsapatának szakvezetője, aki úgy érezte, hogy Varga Zoltán szakmai igazgatóvá történt kinevezése miatt nem tudja maradéktalanul megvalósítani elképzeléseit. A szakember 2001. október 1-jén éppen Varga Zoltánnak a helyét foglalta el az NB I-es csapat kispadján. (MTI)

Elődöntős a Statisztika
Fölényesen, 7:0-ra nyert a cseh Horni Sucha ellen hazai pályán a női asztalitenisz Klubcsapatok Szuperligájában a Statisztika, s a hátralévő utolsó forduló eredményétől függetlenül már elődöntős. (MTI)

Újabb Alinghi-siker
A keddi szünnap után a harmadik futamot is az Alinghi nyerte a vitorlás Louis Vuitton-kupa döntőjében, az Auckland melletti Hauraki-öbölben. A svájci hajó legénységének így már csupán két győzelemre van szüksége a végső sikerhez az amerikai Oracle BMW Racing Teammel szemben. A Louis Vuitton-kupa nyertese – már az Amerika-kupáért – a szintén öt győzelemig tartó februári vetélkedésben a címvédő Team New Zealanddal találkozik. (MTI)

Ullrich aláírt
Az országúti kerékpározás egyik jelenlegi legnagyobb egyénisége, Jan Ullrich szerdán aláírta három évre szóló szerződését, így véglegessé vált, hogy a Team Coastban folytatja a pályafutását. Az olimpiai bajnok már ezen a héten megkezdi felkészülését új csapatában a spanyolországi Gandíában, igaz, március 23-ig egyetlen viadalon sem állhat rajthoz, mivel doppingvétség miatt a nemzetközi szövetség (UCI) addig eltiltotta. Az 1997-es Tour de France-on győztes, 30 éves német kerekes ötmillió euróval gazdagodik a kontraktusa lejártáig. (MTI)

Megérkezett az utánpótlás
A világbajnoki ezüstérmes atlétának, Ináncsi Ritának és Bakai József mesteredzőnek kislánya született. Bakai Kata és édesanyja jól vannak. (MN)

Teret nyert a Sportmúzeum
Az eddig mostoha körülmények között működő Sportmúzeum a Budapest Sportarénában 600 négyzetméternyi kiállítási területhez jut, s első rendezvényével a Népstadion történetét, eseményeit mutatja majd be. Erről is szó volt a MOB emlék- és hagyományőrző bizottságának szerdai ülésén, amelyen elhangzott: idén négy sportbélyeg kiadását tervezik a BS megnyitása, az áprilisi budapesti jégkorong-vb, a Nemzeti Sport 100 és a Népstadion 50 éves jubileuma alkalmából. (MTI)

Polgár bravúrja
Győzelemmel folytatta szereplését Polgár Judit a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos sakktornán: a magyar nagymester sötéttel az egykori világbajnok orosz Anatolij Karpov ellen nyert, s négy forduló után az élen áll. (MTI)

Soproni diadal
Szenzációs hazai győzelemmel folytatta szereplését a GYSEV női kosárlabdacsapata az Euroliga B csoportjában, a soproniak a szlovák Ruzomberokot 70-52-re verték meg a 8. fordulóban. (MTI)

Döntős a Kaposvár
A szlovák Lucenec elleni 89-59-es hazai győzelmével a Kaposvár férfi kosárlabdacsapata bejutott az Európa-kupa négyes döntőjébe. A Kaposvár kettős sikerrel lépett tovább. Ugyanez nem sikerült az Albacompnak, hiába győzött 92-87-re a német Leverkusen ellen, 181-173-as összesítéssel a német együttes jutott tovább. (MTI)

Egy hajszál hiányzott
Közel állt az óriási bravúrhoz a Nyíregyháza női röplabdacsapata, de végül 3:2-re kikapott az eddig még szettet sem vesztő olasz Bergamótól a Bajnokok Ligájának D csoportjában az 5. fordulóban. (MTI)

Ismét vereség
A Dunaferr a férfi röplabda Élcsapatok Kupájában újabb vereséget szenvedett, a magyar együttes hazai pályán a német Berlintől kapott ki 3:0-ra az 5. fordulóban. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.