Varga Mátyásnak, a magyar férfiválogatott előző szövetségi kapitányának a sikertelen Eb-kvalifikációs sorozatot követő távozása után kiderült: az új szakvezető a Farkas Sándor, Patonay Imre, Németh László, Zsoldos András négyesből kerülhet ki. A honi szövetség elnöksége Mészáros Lajos szakmai alelnököt bízta meg azzal, hogy tárgyaljon a jelöltekkel. Mészáros a sportnapilapban elmondta: kívánatos, hogy az új kapitány klubfüggetlen, szakedzői végzettséggel rendelkező, eredményes és angolul társalgási szinten beszélő magyar szakember legyen. Az alelnök ezt lapunknak is megerősítette, hozzátéve, hogy nem zárja ki magát automatikusan a versenyből az, aki valamelyik feltételnek nem tesz eleget. Úgy tudjuk, az összes kritériumnak csak Zsoldos András és Németh László felel meg, igaz, Zsoldos ma még a Falco KC szakvezetője. Mészáros Lajos Patonay Imre kivételével – aki korábban már volt szövetségi kapitány – mostanáig valamennyi jelölttel tárgyalt. A 49 éves, őskörmendi tréner – jelenleg szakmai igazgató – szerint a találkozó Mészáros megbetegedése miatt nem jött létre.
Patonay Imre nem titkolta, hogy a szó szoros értelmében vett szakedzői oklevéllel nem rendelkezik, és angolból is inkább csak a kosárlabda-szakzsargont ismeri, szerinte azonban elsősorban az a fontos, hogy a jövendő kapitány eredményes edző legyen, olyan, aki már letette a névjegyét a sportágban, és bizonyította a rátermettségét.
Farkas Sándor sem beszéli társalgási szinten az angolt, bár hozzátette, az utóbbi hónapokban volt ideje fejleszteni a nyelvtudását. Az Albacomp férfi- és a GYSEV női együttesének korábbi vezetőedzője azonban hat bajnoki címet és három kupagyőzelmet tud felmutatni, és az összes többi feltételnek megfelel. Farkas két évvel ezelőtt, Varga Mátyás kinevezése előtt gyakorlatilag már megállapodott az MKOSZ-szel mint szövetségikapitány-jelölt, azonban később egy-két hónap türelmi időt kért, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban visszautasította a lehetőséget. Mint azt lapunknak korábban elmondta, ezt azóta megbánta, és nagy örömmel lenne a nemzeti csapat szakvezetője.
Németh László húsz éve Angliában él, volt a férfi- és a női válogatott szövetségi kapitánya, illetve szakmai igazgató is. Sokak szerint Németh – aki néhány hete lapunktól tudta meg, hogy a jelöltek között szerepel – egyrészt túl drága, másrészt túlságosan autonóm edzője lenne a válogatottnak, ám a Nemzeti Sportnak adott szerdai interjújában leszögezte: tudja, hogy annyit nem ajánlhatnak neki, mint amennyiért Angliában dolgozott, azonban biztos benne, hogy meg tudnának egyezni, és a pénzen nem múlhat a megállapodás sikere.
Zsoldos András nem kívánta kommentálni értesülésünket, hogy ő a poszt első számú várományosa, azt azonban elmondta: volt egy megbeszélése Mészáros Lajossal, amelyen elmondta, nagyon érdekli a lehetőség, és elfogadná a felkérést. Zsoldos kérdésünkre elárulta: a szakmai feltételei mellett azt is tudatta Mészárossal, hogy a klubedzői fizetésének legalább a felét szeretné megkeresni kapitányként. A szakember egyébiránt a klubfüggetlenség kivételével valamennyi említett feltételnek megfelel, de a Falcónál a szezon végén lejár a szerződése.
Donald Trump döntést hozott a háború utáni Ukrajnáról
