Nemcsak Chorzówban lesz lengyel–magyar összecsapás, hanem Európa 17 másik városában is Európa-bajnoki selejtezőt rendeznek. Az 5. csoportban a skótok okozták az Eb-selejtezők eddigi legnagyobb meglepetését, amikor az első meccsükön 2-2-re végeztek a Feröer-szigeteken. Berti Vogts szövetségi kapitány csak nagy nehezen élte túl a szégyent, a brit sajtó azonnal a fejét követelte. A válogatott később javított, 2-0-ra győzött Izlandon, és ma újfent az északi együttessel játszik. Igen ám, de a glasgow-i Hampden Parkban igen régen, 2001 októberében nyert utoljára a gárda, most viszont egy újabb blamázs Vogts állásába kerülhet. „Hat ponttal számolok, győznünk kell Izland és szerdán Litvánia ellen is” – adta ki az ukázt a hátvéd, Steven Pressley. – Ez persze nem jelenti azt, hogy lebecsülnénk az izlandiakat. Nem volt még olyan rég, amikor Franciaországban nyertek…”
Giovanni Trapattoni hasonló cipőben jár, mint Vogts. Az olaszok a finneket fogadják, és miután a korábbi három meccsen csupán négy pontot gyűjtöttek, nem gondolhatnak másra, csak a győzelemre. Egy vereség Trap azonnali menesztését eredményezheti. „Tudom, hogy a szövetségben napirenden van a kérdés – mondta az olasz kapitány. – Nem tilthatom meg a vezetőknek, hogy a menesztésemről tárgyaljanak. De nem irigylem az utódomat, hamar megtudja majd, mennyire forró itt a kispad. Az mindenesetre tény, hogy a finnek elleni kudarc az Eb-részvételünkbe kerülhet.”
A 6. csoportban Ukrajna Rebrov, Luzsnyij és Zubov nélkül várja a spanyol válogatottat. A csapat három meccsen öt pontot gyűjtött, míg a spanyolok két fellépés után hat ponttal állnak. „Súlyos veszteség számunkra a három játékos kiesése” – kesergett Leonid Burjak kapitány. – Rebrov remek formában volt, nagy balszerencse a sérülése.”
A horvát–belga is jó derbi lehet, ráadásul a házigazdáknak mindent bele kell adniuk, mert két meccs után egy ponttal, vagyis csapnivalóan állnak. „Biztos vagyok a győzelemben – nyilatkozta magabiztosan Otto Baric, a horvátok kapitánya. – Ismerem a belgákat, nem okozhatnak meglepetést!”
A 3. csoportban Hollandia– Csehország csoportrangadó lesz, mindkét válogatott hat ponttal áll két meccs után, mi több, egyikük sem kapott még gólt. A mérkőzést a 2000 nyarán játszott Eb-csoportmeccs visszavágójának tekintik, akkor a narancsmezesek egy vitatott tizenegyesből lőtt góllal a 90. perben nyertek 1-0-ra.
***
Az Eb-selejtezők mai műsora. 1. csoport: Ciprus–Izrael, Franciaország–Málta. 2. csoport: Románia– Dánia, Bosznia-Hercegovina–Luxemburg. 3. csoport: Fehéroroszország– Moldova, Hollandia–Csehország. 5. csoport: Skócia–Izland, Németország–Litvánia. 6. csoport: Örményország–Észak-Írország, Ukrajna–Spanyolország. 7. csoport: Liechtenstein– Anglia, Macedónia–Szlovákia. 8. csoport: Horvátország–Belgium. 9. csoport: Wales–Azerbajdzsán, Olaszország–Finnország. 10. csoport: Grúzia–Írország, Albánia–Oroszország.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
