Nem született meglepetés: a Pécsi VSK nyerte az első mérkőzést a női élvonal bajnoki döntőjében a Soproni Postás ellen. Azonban a soproniak majdnem meglepetést okoztak a Lauber Dezső Sportcsarnokban, de végül a rutinosabb, jobban hajrázó baranyaiak 63-59-re győztek, s a három győzelemig tartó párharcban 1:0-ra vezetnek a holnapi soproni találkozó előtt (18 óra, tv: Sport1).
A Magyar Kupa döntőjében a Soproni Postás már megmutatta, hogy bármilyen meccsen győzelmi esélyekkel lép pályára a PVSK ellen. Mint ahogyan az is bebizonyosodott, hogy a kiélezett helyzetek terén jóval több tapasztalattal bíró pécsi hölgyek a szoros végjátékokat általában képesek a maguk javára fordítani. Ez történt az MK végjátékában – amelyet 62-61-re nyert a Pécs –, és ezt láthattuk hétfőn a bajnoki aranycsata első felvonásában is. Ha tehát a Postás nem képes határozottan jobb, stabilabb teljesítményt nyújtani a PVSK-nál, a mérkőzések hajráiban a rutin valószínűleg a tavalyi ezüstérmes javára billenti majd a mérleget.
Rátgéber László, a pécsiek vezetőedzője szerint egyértelmű, hogy a jelenlegi két legjobb magyar csapat vívja a döntőt.
– Ez számomra nem kérdéses, hiszen a Postás az alapszakaszban kétszer is legyőzte a GYSEV-et, míg mi az elődöntőben zúztuk szét a tavalyi bajnokot – fűzte hozzá a szakember. – Tudtuk, hogy a Postás nagyon komolyan ellenáll majd, s külön öröm számomra, hogy önmagunkhoz képest mérsékelt teljesítménnyel is győzni tudtunk. Azért azt hozzá kell tennem, hogy Érika és Tranquilli játékán nagyon érződött, hogy mindkettő beteg volt.
Meszlényi Róbert, a soproniak szakvezetője elmondta: csapatának nem volt veszítenivalója, s majdnem sikerült is meglepetést szereznie. „A Pécs a végén jól használta ki apróbb hibáinkat, és előny nekik, hogy a cserepadjuk hosszabb a miénknél” – fűzte hozzá.
Valóban csak elismeréssel lehet szólni a Postás-játékosok produkciójáról, hiszen több hónapja fizetés nélkül kosaraznak, s csak halvány reményük van arra, hogy megérdemelt, szerződés szerinti jussukat megkapják. A Postás Sport Kft.-nél most egy hatvanmillió forintról szóló reklámszerződés lehet a jövő záloga.
Nem tudtak elmenni a kamuprofilok: üresen maradtak a lelátók a Tisza Párt kongresszusán
