Még rá is játszunk…

A legnagyszerűbb ötletek is szürke, semmitmondó kezdeményezéssé szelídülhetnek, ha nem akadnak társak a megvalósításukhoz. Ilyen a futballbajnokság rájátszása is, amely hiába kínál papíron különleges izgalmakat, nem emelkedik általa a bajnoki meccsek színvonala, sőt. Időnként mintha még inkább tort ülne a reménytelenség, mint rendesen.

Egy héttel ezelőtt okkal töltött el mindenkit boldogság az Üllői úton, köszönhetően annak, hogy az MTK legyőzésével már négy pont lett a Ferencváros előnye a tabella élén. Négy pont igazán komoly előny, főként akkor, ha a csapat a következő játéknapon az NB I és ezzel értelemszerűen a felsőház újoncával mérkőzik, a nagy rivális pedig azt a csapatot fogadja, amelyiktől hétközben nagyon kikapott.
Ehhez képest minden fordítva történt, mint várni lehetett: a Ferencváros kikapott Siófokon (1-2), az MTK pedig legyőzte a Debrecent (1-0). A Siófoknak elegendő volt a sikerhez, hogy a bajnokságban eddig is tapasztalt erényeit felvonultassa, azaz lelkesen, szervezetten, szorgalmasan futballozzon. A Fradinak sok helyzete volt, ám a futballisták kihagyták azokat, ami annyi, mintha nem is lettek volna. Ha egy csapat bevallottan arra törekszik, hogy ne csak itthon, hanem Európában is bizonyítson, akkor illik hoznia egy siófoki derbit. Persze, ha nem teszi, az is jellemző.
Az MTK kedden 1-0-ra vezetett, azután 6-1-re kikapott Debrecenben a Magyar Kupa elődöntőjében. Nincs az a logika, amely szerint elfogadható lenne, ha egy csapat képtelen élni azzal a lélektani előnnyel, hogy néhány napja szégyenkezésre okot adó helyzetbe sodorta ellenfelét. Ehhez képest a Debrecen edzője, Szentes Lázár véleménye szerint nem volt „hatékony”, a játékosok pontatlanul futballoztak. Meglehet, azt hitték, a keddi 6-1 valós különbség. Igaza van Egervári Sándornak, az MTK mesterének, amikor azt vallja, minden dicséretet megérdemelnek játékosai, mert talpra álltak a szégyenteljes kudarc után. Tegyük hozzá: hogy fordulhatott a kocka, ahhoz a debreceniek is kellettek.
Akár érthetőek a kontraformák, akár nem, általuk legalább akad némi izgalom a bajnokságban. Mert egyébként a nívó talán csapnivalóbb, mint valaha. Pénteken a Győr és az Újpest olyan eseménytelen kilencven perccel szolgált (0-0), hogy jó néhány néző a szünetben elmenekült a stadionból, szombaton pedig Kispesten csúfolták meg a játékot. Kétségtelenül figyelemre méltó, hogy a hazaiak Duró vezérletével másodszor nyertek egymás után (most 1-0), ám itt is sok múlott az ellenfélen. A tavasz meglepetéscsapatának kikiáltott Videoton futballistái olyannyira ambíció nélkül tették a dolgukat, hogy lassan már csak statisztikai adat, s nem remény a jövőre náluk a korábbi hetek győzelemsorozata.
Akárcsak a Kispest, a Békéscsaba szintén másodszor nyert egymás után. Ezúttal a legjobb helyről, Dunaújvárosból rabolt el három pontot (4-0), az utolsó helyre taszítva ezzel a Dunaferrt. Hogy ezzel biztos-e már a három esztendővel ezelőtti bajnokcsapat búcsúja az NB I-től, az nem tudható, mindenesetre több az esély a csapat bennmaradására, mint arra, hogy elnyerjék méltó büntetésüket azok, akik miatt ide jutott az együttes.
Végezetül egy pozitívum: a tavalyi bajnok Zalaegerszeg a legjobb napjaira emlékeztetően játszva győzte le a Sopront (4-1) – az alsóházban.