A hazai pályán most sem ment

ÖTTUSA

Salánki Miklós
2003. 05. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét magyar öttusázó küzdhetett hazai pályán a nemzetközi élmezőnnyel a Westel férfi Világkupa-verseny vasárnapi döntőjében. Öttusázóink közül a székesfehérvári Horváth Viktor nyújtotta a legjobb teljesítményt, azonban ő sem tudta megelőzni a világbajnok litván Zadnieprovskist, aki 2000 után másodszor nyerte meg a budapesti viadalt.

Az ötvenedik budapesti nemzetközi öttusaverseny számunkra legfontosabb kérdése az volt, hogy a magyar öttusázók tudnak-e változtatni az eddigi hagyományokon. Négy éve, a margitszigeti világbajnokság óta ugyanis férfi öttusázóink hazai pályán képtelenek nyerni.

A választ hamarosan megkaptuk, az első három tusa legnagyobb magyar vesztese Kállai Ákos lett, aki az idén már két Világkupa-versenyen is felállhatott a dobogóra, itthon viszont 178 körös lövészet után csak 832 pontot vívott, az úszásban pedig 31. lett.

– A két héttel ezelőtti berlini Világkupa előtt már betegeskedtem, s a pénteki selejtezőn is éreztem, hogy tompa vagyok – magyarázta Kállai. – Fáradtan sajnos csak ilyen teljesítményre voltam képes. Szerencsére a világbajnokság csak júliusban lesz, így még bőven van időm arra, hogy formába lendüljek.

A lovaglás egy része kifejezetten rodeóra emlékeztetett. A Nemzeti Lovarda ápolt, füves talajával először a cseh Sedlecky ismerkedett meg, majd az összetettben 8. helyen álló észt Tiidemannt Ludvig nevű lova a harmadik akadály előtt egy hatalmas szaltóval a földre küldte. A rendezők percekig rohangáltak az elszabadult négylábú után. Az összetettben 5. helyen álló román Toader és az ukrán Jefremenko is többször bukott, így a három versenyszám után a 16. helyen álló Sárfalvi Péter hibátlan lovaglással felzárkózott a 4. helyre.
A székesfehérvári Horváth Viktor remekül, 183 körös lövészettel kezdett, a páston is szorgalmasan gyűjtögette a pontokat (916), az úszásban is jó teljesítményt nyújtott, lovaglásban lova csak egyetlen akadályt vert, az Alba Volán öttusázója át is vette a vezetést. Balogh Gábor lova, Bolygó kétszer is kitört, két akadályt vert, ezzel világbajnokunk a második helyről visszaesett az ötödikre.

– Bosszant ez a lovaglás, mert jól kezdődött számomra a verseny – mondta Balogh Gábor. – A pályán úgy éreztem, a hármasugrás előtt nem én hibáztam. Remélem, egy hét múlva az országos bajnokságon jobb teljesítményre leszek képes.
A remekül futó Zadnieprovski a negyedik tusában nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon, így 80 pont előnnyel vághatott neki a záró versenyszámnak. A bronzéremért viszont nagy csata volt várható Horváth Viktor, a svájci Pfister, Balogh, Sárfalvi és Fülep között.

Csoda a futás helyszínén, a Vidámparkban sem történt, Andrejus Zadnieprovskis végül magabiztosan versenyezve lett első az összetettben, Horváth Viktor második helye sem forgott veszélyben. A bronzérem meglepetésre a német Eric Walthernak jutott, aki a tizenkettedik helyről futott föl a dobogóra.
Fülep Sándor a negyedik, Sárfalvi Péter az ötödik, Balogh Gábor a nyolcadik helyen végzett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.