A Manchester már ünnepelhet

A Real Mallorca egy meccs alatt több kárt okozott a Real Madridnak, mint amennyiről a Barcelona valaha is álmodott. A gárda 5-1-re nyert, és ennél csúfosabban a Bernabeu-stadionban még soha nem kapott ki a Real. Ez persze nem minden, a királyi gárda 49 veretlen, hazai bajnoki meccs után veszített megint, ráadásul utoljára is a Mallorcával szemben bukott el, még 2000 novemberében 2-0-ra.

Szabó Martin
2003. 05. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Real Sociedad közben 1-0-ra legyőzte a Sevillát, és egy pontra megközelítette az élen álló madridiakat, akkor a Mallorca tényleg nagyot alkotott. Az 5-1-es siker egyébként csúcsbeállítás: a Real Zaragoza 1999 decemberében hasonló arányban nyert a Bernabeuban. A Mallorca jobban játszott – vallotta be Vicente del Bosque, a Real mestere: – Mindemellett nem vagyok meglepődve, a mai futballt ismerve én már semmin sem csodálkozom.
Ez a súlyos vereség nem túl jó előjel a Real Madrid számára, amely kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Juventust fogadja.
A Serie A 31. fordulójában a torinói egylet sem remekelt, 0-0-ra végzett a Lazio otthonában. Pedig Olaszországban mindenki bajnokavatásra számított, ráadásul a második helyezett Internazionale még be is segített, mert csupán 1-1-et játszott az Atalanta otthonában. Így jelenleg három fordulóval a vége előtt a Juve nyolc ponttal előzi az Intert, azaz ha a Del Piero-féle alakulat a hét végén legyőzi a Perugiát, akkor valóban ünnepelhet. Marcello Lippi, a Juve edzője figyelmeztetett: – Amíg matematikailag nincs vége, addig egyáltalán nem lehet ünnepelni. Lippi azért bevallotta, kicsit megkönnyebbült, amikor az Inter pontvesztéséről értesült.
A milánói kék-feketék edzője, Hector Cuper már kevés esélyt lát arra, hogy csapata befogja a Juventust: – Elég nehéz helyzetben vagyunk, de ne higgyék, hogy belenyugodtunk a második helybe. A bajnokságban és a BL-ben is küzdeni fogunk.
Cuper valóban nem mondhat mást, hiszen Valenciában ráragasztották az örök második bélyegét, amit két elbukott BL-döntővel érdemelt ki. A Serie A-ban egyébként egy valami biztosan eldőlt, a Torino és a Como az újabb vereségével jövőre a másodosztályban szerepel.
Az utolsó hét eredményeitől függetlenül a Manchester United megnyerte az angol labdarúgó-bajnokságot, miután Sir Alex Ferguson együttese 8 ponttal vezet, s a londoniak már csak két mérkőzést játszanak. Ruud van Nistelrooy 100. alkalommal szerepelt a Manchester csapatában, s három góllal járult hozzá a Charlton Athletic elleni 4-1-es bajnoki győzelemhez.
Hatalmas meglepetésre a címvédő Arsenal hazai pályán 3-2-re kikapott a kiesés elől menekülő Leeds Unitedtől, a vendégcsapat győztes gólját a 89. percben Viduka szerezte.
***
Anglia, 37. forduló: Liverpool–Manchester City 1-2, Newcastle–Birmingham 1-0, West Ham–Chelsea 1-0, Aston Villa–Sunderland 1-0, Blackburn–West Bromwich 1-1, Fulham–Everton 2-0, Middlesbrough–Tottenham 5-1, Manchester United–Charlton 4-1, Southampton–Bolton 0-0, Arsenal–Leeds 2-3. Az élcsoport: 1. Manchester United 80 pont/37 mérkőzés, 2. Arsenal 72/36, 3. Newcastle 68/37, 4. Chelsea 64/37 (66-37), 5. Liverpool 64/37 (60-39), 6. Everton 59/37.

Németország, 31. fordulóban: Bayern München–Kaiserslautern 1-0, Hannover–Stuttgart 1-2, Nürnberg–1860 München 1-2, Dortmund–Wolfsburg 2-2, Bremen–Hertha 4-2, Bochum–Mönchengladbach 1-1, Cottbus–
Hamburg 0-0, Rostock–Schalke 3-1, Leverkusen–Bielefeld 3-1. Az állás: 1. Bayern München 69 pont (már bajnok), 2. VfB Stuttgart 56, 3. Dortmund 53, 4. Hertha BSC 51, 5. Hamburger SV 49, 6. Schalke 46.

Olaszország, 31. fordulóban: AC Milan–Como 2-0, Atalanta–Internazionale 1-1, Chievo–Piacenza 3-1, Lazio–Juventus 0-0, Parma–Bologna 1-2, Modena– Empoli 1-1, Reggina–AS Roma 2-3, Torino–Udinese 0-1, Perugia–Brescia 0-0. Az állás: 1. Juventus 68 pont, 2. Internazionale 60, 3. AC Milan 58, 4. Lazio 54, 5. Chievo 51, 6. AC Parma 49, … 17. Como 21 (kiesett), 18. Torino 20 (kiesett).

Spanyolország, 32. forduló: Real Madrid–Real Mallorca 1-5, Real Sociedad–Sevilla 1-0, Racing Santander–Valencia 2-1, Barcelona–Rayo Vallecano 3-0, Alavés–Celta Vigo 0-0, Villareal–Malaga 0-0, Real Betis–Espanyol 1-1, Valladolid–Atlético Madrid 3-1.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.