A pénz irányítja az élmezőnyt

Rendhagyóan csendes a tavasz az atlétikában, pedig a nemzetközi élvonalban a téli „erősítés” hatására korábban áprilisban a dobók értek el egy-egy kiemelkedő eredményt, az idén viszont, úgy látszik, mindenki a világversenyekre tartalékolja a formáját. A hazai szezon szombaton az atlétikai világnap tiszteletére rendezett ifjúsági viadallal kezdődik az UTE pályáján, ahol a meghívásos férfi felnőttdiszkoszvetésben indul az Európa-bajnok Fazekas Róbert is.

Salánki Miklós
2003. 05. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-ATLÉTIKA-
Fázni nem fognak a korán jött nyárban az atléták a hét végi idénynyitón, igaz, a nyolcvanas években az is előfordult, hogy májusban télikabátban mentünk versenyre a Szilágyi utcai pályára. Az időjárás azóta is szeszélyes, az elmúlt évtizedben azonban a hazai versenyek száma fokozatosan csökkent, s ma már alig rendeznek felnőtteknek itthon viadalat.
– Nem akartam úgy elkezdeni a nemzetközi szereplést, hogy először itthon ne próbáljam ki magam – magyarázta Fazekas Róbert, a szombathelyi Haladás VSE huszonnyolc éves diszkoszvetője. – Tavaly is Újpesten kezdtem a szabadtéri idényt, méghozzá sikeresen, 69,71 méteres eredménynyel, ami önbizalmat adott. Az elmúlt hetekben az edzéseken jól dobtam, ezért ha a külső körülmények megfelelők lesznek szombaton délután, akkor megcélozhatom a hetven métert.
Vida József tanítványa elmondta, hogy a tavalyi sikeres év után – az Európa-bajnokságon, s a Világkupa-döntőn is megnyerte a diszkoszvetést – a felkészülésén nem sokat változtattak. A tél nagyon hosszú, hideg és unalmas volt, de a megerőltető edzéseket segítette, hogy a Haladás dobócsoportjában remek a hangulat, egy-egy tréfa, ugratás megkönnyíti a napi több tonna felemelését.
– Ezt másképpen, görcsösen, feszült hangulatban nem is lehetne kibírni. Szerencsére kétszer, januárban és februárban is Splitben edzőtáboroztunk, ahol technikai edzéseket is végezhettünk. Az egyesülettől, a szövetségtől és az egyéni szponzoromtól, a Nike-tól is megfelelő támogatást kapok, ezért csak a sporttal kell foglalkoznom, amely ilyen szinten sokat számít.
Az Európa-bajnok szerint a szokottnál is csendesebb tavasz egyik magyarázata az lehet, hogy a nemzetközi élmezőny a nyári pénzdíjas versenyekre, s az augusztus végi világbajnokságra tartalékolja a formáját. A nemzetközi szövetség a párizsi vb pénzdíját megemelte, így a győztes az aranyérem mellé százezer dollárt kap.
– Ebben az évben nagyon elégedett lennék, ha meg tudnám ismételni a tavalyi eredményeimet. A legfontosabb cél a világbajnokság, amelyen érmet akarok nyerni. A 71,70 méteres országos rekordomat meg szeretném dönteni, s úgy érzem, erre képes is lehetek.
*
A Dobó SE ifjúsági világbajnoka, a szombathelyi Haladásban készülő Kéri Andrea kalapácsvetésben 63,27 méterre javította tavalyi junior országos csúcsát (régi: 63,15).
***
Botrányos eset. Öt atléta akadt fenn a doppingvizsgálaton a Lausanne melletti Avanches-ban március végén rendezett mezeifutó-világbajnokságon: egy-egy spanyol, portugál és kenyai, továbbá két marokkói futó szervezetében találtak tiltott szert. Három versenyző esetében EPO nyomait mutatta ki a kontroll, a másik kettő tesztelése során nandrolont és stanozolt találtak. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.