A Porto történelmet írt

Martin O’Neill szerint csodálatos volt az UEFA-kupa döntője. Persze a végeredmény biztos nem tetszett neki, hiszen a vesztes fél, a Celtic mestereként mondta mindezt. Az FC Porto hosszabbítás után 3-2-re nyert a skót csapat ellen, és ezzel története első UEFA-kupa-győzelmét aratta.

Szabó Martin
2003. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-LABDARÚGÁS-
O’Neill mást is mondott, a Portótól például már nem volt annyira elragadtatva. Szerinte a kék-fehérek a hajrában egyértelműen időhúzásra törekedtek. – Lehet, hogy nem fog tetszeni a véleményem, de szerintem a Porto sportszerűtlen volt. – vélekedett O’Neill. – Sokszor nem a játékkal törődött. Ennek ellenére azt mondom, csodálatos meccsen győzött le minket, remélem, tanulunk a vereségből.
A Celtic óriási szívvel focizott, kétszer is kiegyenlítette a Porto előnyét. A hosszabbításban aztán Baldét kiállították, a skót mester szerint jogtalanul. „Négy másodperccel a kiállítás előtt Henrik Larssonnal szemben szabálytalankodtak, amit nem fújt le a szlovák bíró. Ennek a hibának lett a következménye a végeredményt befolyásoló ítélet. Szerintem, ha nincs a kiállítás, akkor harmadszor is egyenlítünk.”
A zöld-fehérek közül megint Henrik Larsson remekelt, a svéd két gólt szerzett. „Balszerencsések voltunk, a két gólom ellenére is nagyon bánatos vagyok. A meccs előtt azt mondtam, hogy nem számít, ha nem lövök gólt, csak nyerjünk. Erre kettőt fejeltem, és elbuktunk.”
A portugálok a fellegekben jártak, Derlei két gólt szerzett, de főképp a játékmestert, Decót dicsérte mindenki. A középpályás két gólpasszt jegyzet, parádés labdákkal hozta helyzetbe társait. Deco bevallotta, jelenleg semmi más nem érdekli, csak az, hogy egy kiadósat ünnepeljen. A csapat edzője, José Mourinho szerint történelmet írtak. „A portugál futball történetében mi nyertünk először UEFA-kupát. Nagyszerűen játszottunk, egy világ láthatta a teljesítményünket. Edzői pályafutásom legkimerítőbb mérkőzésén vagyok túl. Azt hiszem, a Celtic ellen egy csapatnak sem lett volna könnyű dolga. Fizikailag erősebbek voltak, mint mi, kontráikkal, illetve pontrúgásaikkal is sok veszélyt okoztak, egy pillanatra sem engedhettünk ki.”
A tréner külön kiemelte a győztes gólt szerző Derleit, akit tavaly januárban az ő tanácsára szereztek meg. A csatár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen tizenkét találattal a sorozat gólkirálya lett. A portugálok sikeréhez Buzsáky Ákos is hozzátett egy kicsit. A magyar játékost ugyan nem nevezték a döntőbe, de a Denizlispor elleni visszavágón pályára lépett. A Celtic és a Porto két trénere amúgy egy dologban egyetértett: jövőre a Bajnokok Ligájában szeretnének minél meszszebb jutni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.