A tavalyihoz hasonló tavasz

A magyar férfi röplabda-válogatott ma utazik el Horvátországba az Európa-bajnoki középdöntőre, ahol péntektől vasárnapig Bulgária, Belgium és a házigazda horvát együttes lesz az ellenfele. Az erőviszonyok annyira kiegyensúlyozottak, hogy bravúrral akár az Eb-döntőjébe is bejuthat a csapat, ám ki is eshet az Euroliga élvonalából (a liga A csoportjának tagjai alkotják az Eb-középdöntő mezőnyét), amely azt jelentené, hogy a következő sorozatban esélye sem lenne az Európa-bajnoki indulásra.

2003. 05. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akárcsak egy esztendeje, idén is a Tavasz-kupa megnyerésével hangolt a válogatott a középdöntőre. Csakhogy tavaly hiába győzött ezen a rangos nemzetközi tornán, a hazai rendezésű középdöntőn kudarcot vallott, egy győzelemmel és két vereséggel zárt. Persze nem teljes a párhuzam, mert amíg egy éve Kántor Sándor és Mészáros Dömötör ott volt a Tavasz-kupán, addig az idén hiányoztak. Kántor április végén még japán klubcsapatában szerepelt, a héten érkezett haza a Távol-Keletről, Mészáros pedig sérülés miatt maradt távol, rá Horvátországban sem számíthat Demeter György szövetségi kapitány.
– Kántor és Mészáros meghatározó alakjai a magyar röplabdázásnak, távollétükben másoknak kellett vezéregyéniséggé válni – magyaráz Demeter György a Tavasz-kupa tapasztalatairól. – Akiktől vártam, tehát Koch, Veres és Tomanóczy, képesek voltak felnőni a feladathoz, s bár az első mérkőzésen simán kikaptunk a törököktől, a folytatásban már felszabadultan játszott a csapat, így nyerhette meg valamennyi mérkőzését. Koch, Veres és Tomanóczy mellett a többiek is képesek voltak mindarra, amit évközben itthon láthattam tőlük. Az ilyesmi nagy érték. Nem szabad túlértékelni a győzelmet, hiszen a szlovén és a török válogatotton kívül jelentős játékerőt képviselő csapat nem szerepelt a tornán, de felkészülésnek kiváló volt ez a néhány meccs.
Az elmúlt esztendők tapasztalata alapján legjobb ütőink – a profi világban is elismert Kántor, Mészáros és Veres – nem maradnak el az európai élcsapatok játékosaitól, ám feladó- és centerposzton jelentős a különbség.
– A centereink alapvetően nem változtak, egy kicsit talán tudnának még gyorsulni, de többet nem várhatunk el tőlük. Kellemes meglepetés volt azonban a feladó, Koch Róbert játéka, ő Törökországban röplabdázva érett játékossá vált. Már nem csupán előkészít a többieknek, hanem irányít is, ami roppant fontos ezen a poszton.
Horvátországban rendkívül nehéz dolga lesz a magyar válogatottnak, mert a négy együttes közel egyforma képességű, talán csak a bolgár csapat erősebb egy kicsit. A középdöntőkből a négy csoportelső mellett csak két csoportmásodik jut tovább; erre leginkább azoknak a csapatoknak van esélyük, amelyek kevésbé kiegyensúlyozott csoportban szerepelnek.
A magyar csapatnak csak akkor lesz esélye a továbbjutásra, ha mindhárom találkozóját megnyeri Horvátországban. Ez óriási bravúr lenne. Az viszont elvárható, hogy legalább egyszer győzzön, s ezzel elkerülje a kiesést az Euroliga A csoportjából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.