A világbajnok őrzi veretlenségét

2003. 05. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is veretlenül menetel a finnországi jégkorong-világbajnokságon a címvédő szlovák válogatott, amely minden kétkedőnek egyértelműen jelzi, nem csupán szerencsével lett tavaly aranyérmes az együttes. Ráadásul a szlovákok már legyőzték a házigazda finneket is, akik valószínűleg legfeljebb a 3. helyet szerezhetik meg majd a középdöntőben, azaz a negyeddöntőben nehéz ellenfélre számíthatnak.
A szlovákok szereplése eddig lenyűgöző, hiszen négy játékosuk is az első tíz között található az eredményességi listán: Pállfy Zsigmond vezet, a második Jozef Stumpel, Lubomir Visnovsky a 9., míg Nagy László a 10. De nem csupán egyénileg csillognak legjobbjaik, szinte valamennyi csapatstatisztikában az élen állnak, s ezzel éppen azt bizonyítják, az NHL-es játékosok is alkothatnak egységes válogatottat.
Az alsóházban szinte előre lehetett borítékolni, hogy Szlovénia és Fehéroroszország esik majd ki, mivel a csoportmérkőzések után az Egyesült Államok válogatottja már nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon.
Középdöntő, E csoport: Finnország–Ukrajna 9-0, Németország– Ausztria 5-1, Szlovákia–Ausztria
7-1. Az állás: 1. Szlovákia 8 pont/4 mérkőzés (24-6), 2. Csehország 6/3 (15-4), 3. Finnország 4/4 (16-8), 4. Németország 4/3 (9-5), 5. Ausztria 0/4 (4-25), 6. Ukrajna 0/4 (6-26).
F csoport: Svájc–Lettország 4-2, Svédország–Dánia 7-1, Lettország– Oroszország 2-1. Az állás: 1. Svédország 6/4, 2. Kanada 5/3, 3. Oroszország 4/4 (14-9), 4. Svájc 4/3
(12-9), 5. Lettország 2/4, 6. Dánia 1/4.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.