Annus a csúcsra tör

Remekül kezdte az idényt Annus Adrián, a Haladás VSE kalapácsvetője, 80 méteren felüli dobással mutatkozott be Szombathelyen, majd május 10-én a japán Murofusi mögött második lett az oszakai Grand Prix-viadalon.

Salánki Miklós
2003. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vida József tanítványa tavaly volt klubtársától, Gécsek Tibortól elhódította az Európa-bajnoki címet, az idén pedig a szombathelyi dobó 83,68 méteres országos csúcsát is szeretné megjavítani. Annus Adrián sokat és sokáig dolgozott a sikerért, huszonkilenc évesen nyert tavaly Európa-bajnoki aranyérmet.
– A várt győzelem nem változtatta meg az életemet – magyarázta Annus Adrián. – A felkészülésemben mindössze annyi változás történt, hogy később kell csúcsformába kerülnöm, mivel a világbajnokság csak augusztus végén lesz Párizsban. A világbajnokság mellett szeretnék a GP-döntőn is jól szerepelni, amelynek a kalapácsvető versenyszámát szeptember 7-én Szombathelyen rendezik meg. A világ legjobb nyolc dobójának az összecsapása fantasztikus versenyt ígér.
Az Európa-bajnok május elején már találkozott a nemzetközi élmezőnnyel Oszakában, ahol a hazaiak legjobbja, Murofusi 82,95 méterrel győzött, Annus 79,29-cel második, az olimpiai bajnok Kiss Balázs pedig 77,46-tal negyedik lett.
– Az idénynyitó eredményéből butaság lenne messzemenő következtetéseket levonni. Oszakában csak az derült ki, hogy Murofusi kirobbanó formában kezdte az idényt, mert kétszer dobott 82 méter fölött. A felvezető nemzetközi versenyek júniusban kezdődnek, én csak augusztusban szeretnék csúcsformába kerülni.
Gécsek Tibor visszavonulása után ismét nagy csata várható a világbajnoki csapatba kerülésért. Az Európa-bajnok és Kiss Balázs megfelelő átlagforma esetén biztos csapattag, viszont a harmadik helyért a sérülés után visszatérő Németh Zsolt, a junior Európa-bajnok Pars Krisztián és az idénynyitón 79,87 méteres egyéni csúcsot dobó Botfa Péter nagy csatát vívhat.
– A világbajnoki kiküldetési szint 79,50 méter, amelyet június 1-jétől lehet teljesíteni. Klubtársam, a huszonnégy éves Botfa Péter az idén már kétszer dobott a szintnél nagyobbat. Úgy ítélem meg, az idén Péter nyolcvan méter fölé fog kerülni, és akkor bejuthat a világbajnoki csapatba.
A szombathelyi kalapácsvető az elkövetkező három hónapban többet lesz úton, mint otthon. Hogyan viseli el ezt felesége, Andrea és ötéves lánya, Franciska?
– Korán nősültem, de jól tettem, mert a biztos családi háttér sokat jelent. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a feleségem mindenben segítse a sportolásomat. A család ügyes-bajos dolgait ő intézi, így nekem csak az atlétikával kell foglalkoznom. Franciska már nem annyira megértő. Például ha hoszszabb távollét után hazaérkezem, akkor sértődötten érzékelteti velem, hogy itt hagytam. Később azért megbocsát, és ismét szent a családi béke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.